Tovább épül Nyíregyháza nyugati elkerülője

Akt.:
Tovább épül Nyíregyháza nyugati elkerülője
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Nyíregyháza álmaiból és terveiből most újból megvalósul valami fontos, hangsúlyozta a sportért felelős államtitkár.

Már a Mező utcai csomópont átadásakor megszületett egy fontos ígéret, s ezt váltják be annak a – teljes egészében hazai finanszírozásból megvalósuló – projektnek a gazdái, amelynek köszönhetően megépülhet Nyíregyháza 338-as nyugati elkerülőjének befejező szakasza, mentesítve a várost sok-sok nehézgépjárműtől. A program, első és második üteme 2015. végén zárult le, s az akkor elkészült 7 kilométer egészül most ki újabb 3,8, illetve egy 4,1 kilométeres, kétszer egysávos szakasszal. Az előbbi a 36-os és a 38-as számú főutak köti össze, és nettó 5,45 milliárd forintból épül meg a nyertes Zemplénkő Kft. jóvoltából. A szakasz egy 60 méter feletti vasúti hidat is tartalmaz, amelyen a Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasútvonal halad majd át, kiegészülve a Tokaji útnál egy körforgalmi csomóponttal. A másik útszakaszt a 38-as főút és a 3822-es jelű út között a Ke-Víz 21 Kft. építi nettó 3,75 milliárd forintból.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elsősorban azt emelte ki köszöntőjében az alapkőletételt megelőző ünnepségen, hogy a mostani fontos fejlesztés Nyírszőlőst és Sóstófürdőt is bekapcsolja a közlekedés hálózatába, s ez az egyedülálló közlekedési infrastruktúra országosan is jelentős, új iparterületet nyit meg.

– Nyíregyháza jó úton halad a siker és a fejlődés útján, s a magyar gazdasági fejlődés jelentős része származik majd az ország új gazdasági erőcentrumából – mindezt már Szabó Tünde sportért felelős államtitkár fogalmazta meg, hozzátéve, hogy valósítsuk meg közösen Nyíregyháza álmait és terveit.

KM


Nézz körbe 360 fokban! A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért fel iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!








hirdetés