Továbbörökített égi üzenetek

Nyíregyháza – A művészek még egymás munkáit sem láthatták, ami még izgalmasabbá teszi a tárlatot.

Mennyező mesterek nyomában címmel különleges tematikus kiállítással mutatkozik be a Korzó Galéria népművész és népi iparművész alkotógárdája, amely november 8-án 17 órától nyílik a Váci Mihály Kulturális Központban.

A több mint egy tucatnyi alkotó egy nagy ívű vállalásba kezdett, ugyanis a világon egyedülálló festett kazettás templomaink mennyeze­teinek motívumkincseit felhasználva teremtenek új értékeket – ki-ki a maga műfajában.

– A Keceli Országos Fazekas Kiállításra az idén szabadon választható tematikával nevezhetnek az alkotók, s mivel a fakazettás mennyezetek – amelyekkel még a műemléki felügyelőség munkatársaként ismerkedhettem meg – a szívem csücskei, nagy álmom volt, hogy ezeket a motívumokat egyszer felhasználom az én – különleges technikával kiégetett – munkáimban is. Az alkotótársaim ezt hallva felvetették, álmodjuk tovább közösen ezt a gondolat – mondta el kedvcsinálóul Szolanics Elvira fazekas-keramikus.

– Szatmári István műemlékvédelmi szakmérnök, a megyei kastély- és templomfejújítások szakértője mindannyiunkat elkísért a templomokba, utáni mindenki szabadon alkothatott. De a látogatók bizonyára rá fognak majd ismerni az újragondolt motívumokra egy babán, bőrdíszművön, ólomüvegen, vagy egy öltözéken, s talán kitalálják azt is, melyik származik a tákosi, a gacsályi vagy éppen a sonkádi református templomból – tette hozzá.

Tisztelgés a régi mesterek előtt

A vállalás több okból is izgalmas, egyrészt mert még egymás munkait se láthatták, másrészt pedig oly módon örökítik át a mába a táblaképek égi üzeneteit, hogy abban egyaránt megmutatkoznak a múlt és a jelen értékei.

– Reményeink szerint több élete is lesz majd ennek a kiállításnak, ami egyelőre csak egy belépő ebbe a szimbolikus formavilágba, mivel az alkotók más munkáikat is elhozzák. Ám ha minden alkotótársunk ráérez az ízére egyszer talán egy önálló nagy kiállítást is felépíthetünk kizárólag erre a tematikára – egészítette ki az elhangzottakat Boros Betty mandalafestő, aki az öt őselemből most hármat mutat majd be a saját alkotói módszerével.
– Alkotásainkkal a régi mesterek előtt tisztelgünk, akiknek a műveltségében az asztronómiai és a mesterségbeli tudás, valamint a jelképes beszéd összhangban volt. Szeretnénk, ha a város is felfigyelne ránk, mert mi olyat tudunk, amivel új művészi tartalommal tölthetők meg a mindennapok.
A kiállítást Szatmári István és Horváth János festőművész nyitja meg.

KM-MJ








hirdetés