Továbbra is előzetesben a nyírpilisi polgármester

A polgármester fekete BMW-je, amit most a fia használ
A polgármester fekete BMW-je, amit most a fia használ - © Fotó: Hajdú D. András
Mátészalka, Nyírpilis – A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója meghosszabbította az uzsora bűntettel és más bűncselekményekkel gyanúsított B. R. (Beri Róbert Nyírpilis polgármestere – a szerk.) előzetes letartóztatását, mely legfeljebb június 10-éig tarthat.

A gyanúsítottal szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye. A végzés nem jogerős – tájékoztatott dr. Toma Attila sajtószóvivő.

KM


Jogerős: helybenhagyták a nyírpilisi polgármester letartóztatását

Nyírpilis – Jogerős az uzsora bűncselekmény bűntette miatti előzetes letartóztatás.

Megmentőként rajonganak az uzsorával gyanúsított nyírpilisi polgármesterért

Nyírpilis – Az extrém szegénységnek szinte természetes velejárója az uzsora, azaz a magas kamatra adott pénz- vagy természetbeni gyorskölcsön, ami a magyar törvények szerint bűncselekmény. A rendőrség nem túl sikeres az ilyen esetek felderítésében, legtöbbször ugyanis maguk az áldozatok védik meg az uzsorást, mondván, a segítsége nélkül éhen halnának. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilisen most viszont sikerült lebuktatni az uzsorázás, csalás és zsarolás gyanújával már előzetesben ülő polgármestert. Hogy eljut-e vádemelésig az ügye, még sok mindenen múlik. Neuberger Eszter cikke az Abcúgon.

A nyírpilisiek értetlenül állnak a történtek előtt – visszavárják lecsukott polgármesterüket

Nyírpilis – A gyanú szerint a hetek óta előzetesben lévő Beri Róbert a boltjában 50 százalékos kamatra adott élelmiszert azoknak, akik nem tudtak fizetni. A faluban máig beszédtéma a Nyírpilis polgármestere körül kialakult botrány – bizonyosodtunk meg róla kedden, a Nyírbátortól alig néhány kilométerre fekvő településen járva.

Videó: Étel 50%-os kamatra, halálos fenyegetés? – Uzsorázhatott a nyírpilisi polgármester

Nyírpilis – 50%-os uzsorakamatra adott ételt a nyírpilisi polgármester a faluban élő szegényebb embereknek a gyanú szerint. Néhány napja pedig azt mondta az egyik adósának, hogy megöli, ha nem fizet. A polgármester előzetesben van. A falubeliek viszont azt mondják, nem hiszik el, hogy a polgármester uzsorázott – derült ki a tenyek.hu riportjából.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés