Továbbra is népszerű a közösségi szolgálat a katasztrófavédelemnél

Továbbra is népszerű a közösségi szolgálat a katasztrófavédelemnél
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – Ezen a héten a nyíregyházi Sipkay Barna középiskola diákjai teljesítik Nyíregyházán a közösségi szolgálatukat. A napokban az elméleti felkészítést követően az alapvető tűzoltáshoz használt eszközökkel ismerkedhettek meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság már kezdetektől fogadja a közösségi szolgálatot teljesítő diákokat. Megyeszerte jelenleg közel ötven középfokú oktatási intézménnyel van kapcsolata az igazgatóságnak. A Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 21 középiskolával kötött együttműködési megállapodást, ebben a tanévben több, mint kétszáz tanuló választotta a kirendeltséghez tartozó negyven településről a tűzoltóságokat.

Nyíregyházán ezen a héten Sipkay Barna középiskolából érkeztek tanulók, akik az alapvető tűzoltási eszközökkel ismerkedhettek meg, majd az alapvezeték szerelését ki is próbálhatták, valamint elsajátították a különböző oltóanyagok használatát. Emellett a másik két szakterület, így a polgári védelem és az iparbiztonság részéről kaptak hasznos ismeretanyagot.

A közösségi szolgálatot teljesítő diákok egy-egy verseny előkészítésében, a megelőző anyagok terjesztésében és a gyakorlatokon statisztaként is segítik az igazgatóságunk munkáját.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés