Továbbra is nő Nyíregyháza lakóinak száma

Nyíregyháza, 2013. december 31., kedd (MTI) – Továbbra is növekszik Nyíregyháza lakóinak száma, és ezt a kedvező tendenciát évek óta tartja a város – közölte Jászai Menyhért, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely alpolgármestere kedden, amikor a hagyományoknak megfelelően sajtótájékoztató keretében ünnepélyesen lezárták a település Temetői Főkönyvét.

Az önkormányzati vezető elmondta: egy év alatt ötvenhattal nőtt az ország hetedik legnagyobb településének lakossága, így 119 160-ra emelkedett a Nyíregyházán élők száma.

Az ideiglenesen bejelentett lakókkal, a városban dolgozókkal és tanulókkal együtt 120 549 a népesség nagysága – tette hozzá.

Szemán Sándor, a település címzetes főjegyzője kiemelte, hogy Nyíregyházán a legutóbbi harminc évben nem csökkent a lakosság száma. Az ország 23 megyei jogú városa közül ilyen mutatóval csak Debrecen és Szeged dicsekedhet.

A lakosságszám kedvező változásában – jegyezte meg – több tényező mellett szerepet játszik a város folyamatos fejlődése, különösen a foglalkoztatást javító gazdasági beruházások megvalósítása.

Jelenleg például a dán Legó Csoport 60 milliárd forintos beruházással épít új gyárat a nyírségi nagyvárosban. A termelést 2014 első negyedévével indítja és 1500 dolgozót foglalkoztat majd az üzemben.

A főjegyző tájékoztatása szerint az idén, december 30-ig 977 gyermek született a nyíregyházi családokban. A múlt évben az utóbbi három esztendő legmagasabb születési számát, 992-t regisztrálták, s ezt 2013-ban sikerült megközelíteni.

A nyíregyházi kórház szülészetén a helyiek mellett a környék kismamáit is fogadják, az idén 3485 gyermek született ott. Tavaly kevesebb, 3290 gyermek látta meg a napvilágot a gyógyintézetben.

Nyíregyházán az idén nőtt a házasságkötése száma is, a múlt évi 510-ről, 525-re. A párok közül 647 ifjú feleség, vagy férj volt nyíregyházi, a tavalyi 647-tel szemben.
Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója arról tájékoztatott, hogy Nyíregyházán kevesebben haltak meg az idén. Az anyakönyvi adatok szerint idén 1142, míg egy évvel korábban 1271 ember hunyt el.

A város hat temetőjében, és három egyházi temetkezési emlékhelyén 2013-ban 1209 ember földi maradványait helyezték végső nyugalomra, mivel nemcsak nyíregyháziak nyugvóhelye a kilenc sírkert. Egy évvel korábban 1220 volt a temetések száma.

Az igazgató megjegyezte: a lakosság életkorának növekedését mutatja, hogy a legtöbben, 692-en, 70 és 90 év közötti korban hunytak el.
Nyíregyházán 1948 óta zárják hivatalosan a Temetői Főkönyvet. Akkor 331-en haltak meg, és 40 ezer körüli volt a város lakóinak száma.

– MTI – 








hirdetés