Trabanttal messzire szállni élvezet

Akt.:
A felkészülés finisében járnak
A felkészülés finisében járnak - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Négy debreceni fiatal azt tervezi, hogy Trabantjaikkal meghódítják az Északi-sarkkört.

Hogy miből lesz a cserebogár? Esetünkben, ha nem is egy VW-ből, de egy találkozásból, egy régi barátság felelevenítéséből, két Trabiból, négy fiatalból, és jó adag kalandvágyból. Utóbbi különösen fontos, hiszen mi más venné rá az embert, hogy hazánkból hétezer kilométert leautózva eljusson a sarkkörig és vissza? De szerencsére akadnak még ilyen „népi hősök”, akik a semmiből elindulva megvalósítják az álmukat. Zoli, Bella, Barbi és Peti semmiben sem különbözik a többi fiataltól egy apróságtól eltekintve: összeköti őket a kétütemű Trabant iránti szenvedély.

Egy találkozással kezdődött

– Nyolc éve van Trabim, ez az első autóm, gyerekkori álmomat valósítottam meg, amikor az érettségi pénzemből sikerült szert tennem egyre. Azóta vezetem és bütykölöm szép lassan elsajátítva minden praktikát, ami egy ilyen verda üzemeltetéséhez elengedhetetlen. Az 1990-es évjáratú ndk-s csoda Bolha becenévre hallgat, Bellával, a feleségemmel már többször voltunk vele külföldön, jártunk már vele többek között Lengyelországban és Szlovákiában is. Jelenleg 80000 kilométer van benne, amiből én 25 ezret tettem bele, tehát annak ellenére, hogy rendszeresen használjuk, nincs, és nem is lesz agyonhajtva – meséli Zoli, aki három esztendővel ezelőtt Debrecenben összefutott egy már évek óta Helsinkiben élő régi jó barátjával. A találkozás örömére leültek beszélgetni, szó szót követett, és egyszer csak Zolit a régi barát meginvitálta Finnországba.

tr3

– Persze jót nevettünk az ötleten, hogy majd egy szép napon Bolhával odaállítunk a házuk elé. Az elbúcsúzás után viszont azon kaptam magam, hogy tervezem a túrát, mert miért ne? Fiatalok vagyunk, ez lehetne életünk egyik legnagyobb bulija. Meséltem az ötletről Bellának, aki nagy örömömre egyből rávágta, hogy oké, indulhatunk.

Két Trabi, két pár

A fiatalok elkezdték tervezni az utat, eleinte csak Helsinki volt a cél, de ahogy telt az idő, az útvonal – ha már lúd, legyen kövér – folyamatosan csak nőtt: felmerült, hogy Finnország déli részéről kompozzanak át Svédországba, és onnan délre induljanak. Aztán aludva rá párat, újra átrajzolták a terveket, belevették Norvégiát, majd egyszer csak már a sarkkör lett kiszemelve. Most úgy állnak, hogy a sarkkörön túl lesz a túra legészakibb pontja és a roadtrip során összesen tizenkét országot érintenek majd. Nem egyedül kell megtenniük az utat, mert időközben megismerkedtek egy hozzájuk hasonlóan fanatikus trabis párral, akik elkísérik őket. – Barbival és Petivel már az első kávézásunkkor úgy éreztük, mintha évek óta jó barátok lennénk – veszi át a szót Bella. – Nagyon tetszett nekik, amit forgatunk a fejünkben, és gyakorlatilag az első szóra csatlakoztak hozzánk. Így összeállt a csapat: mi négyen, valamint a két Trabi, Bolha és Bodobács. Napjainkban már nagy szónak számít, ha valaki itthon kétütemű Trabantot tart. Annyira kevés van már belőlük az országban, hogy a benzinkúton – főleg a fiatalabb autósok – kíváncsian nézik, ahogy Zoli a motorháztetőt felnyitva megtankolja a kocsit hozzákeverve az olajat.

Sokszor megkapjuk a kérdést, hogy nem lesz gond a fűtéssel? Rendben, Bolha nem egyből fűt, de amint bemelegszik az Otto-motor, már semmi baj, sőt, télen le kell húzni az ablakot.”

Én nagyon szeretem ezt a retró érzést, nálunk a családban egy Moszkvics 2140 pompázik a garázsban, szóval nem állnak tőlem távol a keleti blokk autói. Ez már rögtön egy jó alap volt a megismerkedésünk idején is – mosolyog Bella, aki elmondta, a szükséges anyagiakat saját erőből, támogatásból, és felajánlásokból próbálják meg előteremteni.

– Mióta híre ment a tervünknek, sokan érdeklődnek és biztatnak, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ez a túra nem olcsó mulatság, még annak ellenére sem, hogy meghúzzuk a nadrágszíjat. Próbálunk minél racionálisabban gazdálkodni, amit lehet, itthonról viszünk magunkkal, mert az északi államok nem az olcsóságukról híresek. Szerencsére vannak olyan cégek, magánszemélyek, akik segítségünkre vannak, például alkatrészekkel, és egyéb felszereléssel támogatnak bennünket, amelyeket ezúttal is köszönünk.

Útifilm is készül

Mivel az út során bármikor merülhetnek fel váratlan költségek, a fiatalok folyamatosan keresik a lehetőségét, hogy növelni tudják a költségvetést, de erre önerőből már nem képesek, így örömmel látnak minden olyan támogatót, akik szeretnének részesei lenni a kalandnak. Olyannyira nem a nyereségvágyról szól a történet, hogy a csapat úgy döntött, a túra során fel nem használt anyagi támogatásokat felajánlja egy hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó debreceni alapítvány részére.

tr4Nagy az öröm, hamarosan útnak indulhatnak | Fotó: Magánarchívum

– A túra július 28-án indul a debreceni romkocsmából, ahová mindenkit szeretettel, és meglepetésekkel várunk – ismerteti Zoli. – Az útról minden nap lesz bejelentkezés a Facebookon, illetve a nemrég indult youtube-csatornánkon, sőt, egy road-movie is készül a kalandokról. Abból pedig valószínűleg nem lesz hiány, hiszen például már jelentkeztek Finnországban élő magyar trabantosok, hogy találkozhatnánk velük és egy darabon el is kísérnének minket. Ez az autó, ha törődnek vele, mindenhová elviszi az embert, és ezt mi be is fogjuk bizonyítani.

MSZ


Egy autó, ami örök

Bella a legnépszerűbb közösségi portálon már évek óta üzemeltet egy trabantosoknak szóló oldalt, ami mára hazánk legnépszerűbb ilyen jellegű lapjává vált.

– Zolival sokat trabiztunk együtt és pár év múlva létrehoztam egy Facebook-oldalt a trabantosok részére. Jelenleg 15 ezer aktív követője van, ami nagy szó, hiszen ez a márka mára kevés embert érint. Egy létező közösségről beszélünk, a tagjaink aktívak, akármit felteszünk az oldalra, reagálnak rá, érdeklődnek, hogy lehet eljutni azokra a helyekre, ahol mi már jártunk, vagy hogy mikor tudnának velünk találkozni. Az idősebbekben felelevenítjük azokat a régi emlékeket, amelyek őket ehhez az autóhoz fűzik. Ilyen módon örök a Trabant, mert mindig emlékezni fognak rá, és mi szeretnénk ennek az örökségét ápolni, továbbvinni.

Címkék: , , ,







hirdetés