Tragédia Geszterédnél – 3 év felfüggesztettre ítélték a balesetet okozó buszsofőrt

Akt.:
Tragédia Geszterédnél – 3 év felfüggesztettre ítélték a balesetet okozó buszsofőrt
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza, Geszteréd – Halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság Á. S.-t, valamint 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől – tájékoztatott dr. Toma Attila.


– A vádlott egy Szabolcs megyei iskola alkalmazásában buszvezetőként dolgozott, 1978. óta rendelkezett „D” kategóriára érvényes gépjárművezetői engedéllyel. Tavaly szeptember 5-én délután 49 iskolás gyermeket szállított autóbusszal Ludastó irányából Geszteréd felé óránkénti 50-55 kilométeres sebességgel haladva. Az út egy jobbra ívelő szakaszon a növényzettől nem volt belátható, ekkor a busszal szemben érkezett egy kishaszonjármű óránkénti 61-68 kilométeres sebességgel. A járművek egyszerre értek a be nem látható kanyarhoz, és rosszul megválasztott sebességük miatt összeütköztek. A baleset következtében a kishaszonjárművet vezető férfi és az egyik utasa a helyszínen életét vesztette – ismertette az esetet a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője. – A buszon utazó gyermekek közül két gyermek hónapok alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, többek között agy- és arckoponya csontok törését, agyrázkódást, orrcsonttörést. Rajtuk kívül még más gyermekek is megsérültek, ők 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

– Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett, a vádlott és védője 3 napot fenntartottak a nyilatkozattételre – tette hozzá dr. Toma Attila.

KM


Fotó: Pusztai Sándor
Geszteréd - Olvastam a Szabolcs Online-on múlthéten megjelent Segítünk-cikket a tavaly őszi balesetben súlyosan megsérült érpataki Pankotay Márkóról. Én már tavaly jeleztem, hogy a szeptember 5-én, Geszteréd és Ludastó közötti, két ember halálát okozó balesetben nemcsak a gépkocsivezetők felelősek, ...

marko
Érpatak - Semmire sem emlékszik a baleset előtti életéből az a fiú, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a szeptemberi buszbaleset után. A diákokat szállító járat Érpataknál ütközött egy mikrobusszal. Az abban ülők közül ketten meghaltak. A diákok közül ketten voltak életveszélyben. Egyikük...

Fotó: Pusztai Sándor
Nagykálló, Geszteréd - Ketten meghaltak, és több mint tucatnyian megsérültek egy frontális ütközés nyomán hétfő délután Nagykálló közelében. Az elsődleges információ szerint egy munkásokat szállító Toyota kisbusz tartott Geszteréd irányából Nagykálló felé, amikor Ludastó vonalában egy szemből érk...








hirdetés