Tudják, hogy nem ők az esélyesek

Lewis Hamilton már a debütáló idényében nyerni tudott hazánkban
Lewis Hamilton már a debütáló idényében nyerni tudott hazánkban - © Fotó: AFP
A „félidőben” élen álló Mercedes versenyzője és csapatfőnöke is hármas csatát jósol.

Úgy tartják szakmai berkekben, hogy a lassú, technikás Hungaroring a Ferrari és a Red Bull számára fekszik igazán, a Mercedes pedig koppanhat a mogyoródi dombok között. Egy fontos dolgot viszont nem szabad elfelejteni: a csillagosoknál hajt a pálya királya, Lewis Hamilton, akinél többször még soha senki nem nyert a Magyar Nagydíjon.

Hamilton mindjárt a debütáló idényében, 2007-ben nyerni tudott hazánkban, azóta pedig további négy alkalommal (2009, 2012, 2013, 2016) diadalmaskodott, amivel a hungaroringi örökranglistán a négy mogyoródi sikert jegyző Michael Schumachert előzi meg. Bár az eddig látottak alapján a mienkhez hasonló karakterisztikájú pályákat a két konkurens istálló vadászterületének mondhatjuk, Hamilton helyismerete és tapasztalata sokat nyomhat a latba.

Nem egy erőpálya

– Általában nem vagyunk túl erősek a Hungaroringen, de soha ne mondd, hogy soha! Nem egy erőpálya, így remélhetőleg az erőtöbblet, amellyel jelenleg a Ferrari rendelkezik, nem túlságosan érvényesül majd. Bízom benne, hogy jó kis csatát tudunk vívni velük, de persze számolnunk kell azzal is, hogy nagyon jól bánnak az abroncsokkal, ezen a pályán pedig általában forróság van, így ez is kedvezhet számukra. Hogy mi a helyzet a Red Bullal? Nos, szerintem ők is erősek lesznek. Hockenheimben valami miatt gondjaik voltak, de biztos vagyok benne, hogy itt újra támadnak – fogalmazott az előttünk álló hétvégével kapcsolatban Hamilton, aki szerencsés hockenheimi győzelmével 8 pontos hátrányát 17 egységnyi előnyre változtatta.

Hármas csatát jósol vezérpilótájához hasonlóan a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is, aki szerint „nehéz” ütközet lesz a hungaroringi: – Ez egy nagy leszorítóerős pálya és az ellenfeleink, a Ferrari és a Red Bull valószínűleg nagyon gyorsak lesznek. Ez nem sok jót ígér, viszont ha van lecke, amit megtanultunk múlt hétvégén, a Német Nagydíjon, az az, hogy nem az előjelek és a jóslatok alakítják ki a verseny végeredményét.

Fáradhatatlanul dolgoznak

– Mindent megteszünk, hogy a nyári szünet előtti utolsó futamon a lehető legtöbb pontot szerezzük – mondta a szakvezető a Hungaroringen, ahol dicsérte a különítmény munkatársait is: – A szezon félidejénél mindkét bajnokságot vezetjük egy picike előnnyel, s ez azt mutatja, hogy munkatársaink fáradhatatlanul dolgoznak. Tudjuk jól, hogy a félidei bajnokoknak nem adnak trófeát, ezért azon vagyunk, hogy minden egyes futamon javuljunk.

– Mészáros Sándor –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés