Tudni és akarni

Tudni és akarni
© Teacher pointing to raised hands in classroom
Középiskolában nyelvet tanító barátom mesélte, hogy a munkaközösségükben leosztották, mikor ki vesz fénymásolópapírt, krétát. Így kímélik meg magukat attól a megalázó helyzettől, hogy kérjenek az irodán, de nem kapnak, mert nincs. Az iskolaigazgatónak már rég nem mondanak semmit, hiszen a minden jogkörétől megfosztott diri legfeljebb együtt érezhet a kollégákkal, ám a helyzet jobbításáért egyet sem léphet előre. Bednárik Mónika jegyzete.


Ahogy a tankerületi vezetők is jobbára csak nevet jelentő személyek, akik végrehajtanak, ám a központi paranccsal szemben elefántcsonttornyaikban igen keveset tudnak tenni.

– Egyetlen örömünk az maradt, ha 45 percre becsukjuk magunk mögött a tanterem ajtaját és tanítunk – sóhajt a barátom, aki még ma is a több száz oldalas, az előmeneteléhez szükséges portfólióról álmodik rémeket, miközben a PÖCS-ölés helyett már a BECS-es önértékelés rendszere, a hamarosan érkező szakfelügyelő óralátogatása, a végeláthatatlan adminisztráció mókuskerekében ellenzi a kerettantervet, és sajnálja az agyonhajszolt, túlterhelt diákjait, akik nem tehetséggondozásra vagy felzárkóztatásra vágynak, hanem alvásra…

Állítólag lesz köznevelési kerekasztal, ahol a gondokról egyeztetnek. Abban nem kételkednem, hogy tudnak majd miről beszélni, abban igen, hogy a rossz követelményeket meghozók akarnak változtatni életidegen döntéseiken. A tudást és akarást fényévek választják el egymástól.

– Bednárik Mónika –








hirdetés