Tudomány Napi ajándék, Gagarin szobor Gyulaházának

A négy űrhajós és az ünnepség pillanatai
A négy űrhajós és az ünnepség pillanatai
Gyulaháza –1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben a Magyar Tudomány Napja, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg.

 A Magyar Tudomány Napján, november 3–án avatták fel Gagarin mellszobrát Gyulaházán, az iskola udvarán. Az első űrhajós szobrának felavatásával tisztelegtek az 50 évvel ezelőtti történelmi út előtt, amikor Gagarin első emberként kerülte meg a Földet. Az ország első Gagarin szobrát 1971–ben a taszári laktanyában avatták fel. A mészkőből készült mellszobor Ispánki József éremművész, szobrász alkotása.

Az 50. évforduló alkalmából Oroszország kormánya, az Orosz Tudományos Akadémia, az Orosz Űrhajózási Hivatal, s más társadalmi szervezetek megajándékozták Magyarországot, a világ első űrhajósának, Jurij Gagarinnak a mellszobrával. Az avató ünnepségen a magyar és az orosz kormány, tudományos és társadalmi szervezetek vezetői, képviselői, űrhajósok valamint Gyulaháza lakói is képviseltették magukat.

Az avató ünnepségen Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője többek között a következőket mondta:– Az űr összekötő kapocs lett a tudomány és technológia között és a modern 20. századi fejlődés egyik legfontosabb tényezőjévé vált. Azt hiszem, hogy ez az itt élőket is büszkeséggel kell, hogy eltöltsön, hasonlóan ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság Zászlórendjével kitüntetett Kozma Pál akadémikus és Magyarország hőse és első űrhajósa Farkas Bertalan dandártábornok is erről a településről indulva érte el a kimagasló teljesítményt, és hozott dicsőséget a szülőfalujának.

 

Az avató ünnepséget követően kértünk rövid értékelést a megjelent űrhajósoktól az esemény kapcsán.

Viktor Gorbatko: – Én már nagyon régóta ismertem Gagarint és jó barátok voltunk. 1959-ben és 1960-ban együtt voltunk az első számú űrhajóscsoportban a szovjet hadsereg főparancsnokának engedélyével. Amikor Jurij az űrben volt, én ott voltam az űrközpontban és hallottam az ő beszélgetéseit. Akkor még ritkán volt kapcsolat a földdel. Én őszintén örültem a barátom sikerének, és annak, hogy az egész emberiség számára megnyitotta az űr kapuját.

Megnyitotta az utat oda, ahova előtte még senki sem járt. Én büszke vagyok arra, hogy jól ismertem Jurijt a tragikus balesetéig. Amikor 50 év leteltével leleplezik a szobrát, akkor én nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek Farkas Bertalan szülőhelyén. Köszönöm neki és a magyaroknak is.

 

Valerij Kubaszov: – Akkoriban mi űrhajósok együtt dolgoztunk, együtt repültünk az űrben, nagyon érdekes kísérleteket végeztünk. Az utóbbi időben nagyon gyakran találkoztunk itt Magyarországon és nálunk Oroszországban is. Legfőbbképpen a konferenciákon, amelyeknek a témája az űrhajósok élete, a jelenben és a jövőben. A mi akkori csoportunk tagjai nagyon jó kapcsolatot tartanak egymással. Farkas Bertalan szülőhelye nagyon jól néz ki, sokat fejlődött, az iskola magas színvonalú lett, tiszta, van uszoda, tornaterem. Van itt egy múzeum, ami az ő űrrepülésével kapcsolatos. A fiatal korosztályt azokra a boldog időkre emlékezteti, amikor egy olyan nem nagy ország, mint Magyarország, tudott az űrbe küldeni saját űrhajóst, és saját kísérleteit tudta elvégezni. Én úgy gondolom , hogy ez a program segítette a tudomány és technika fejlődését. Magyarország nagyon szerencsés volt, hogy a többi országgal együtt részt tudott venni az űrprogramban.

 

Mihail Tyurin: – Én nagyon büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattam az amerikai űrhajósokkal és megismerhettem őket. Természetesen nagy örömömre szolgált, hogy együtt dolgozhattam velük, és ha lesz még alkalom újból együtt repülnék velük. A legboldogabb, felemelő és izgalmas érzés itt állni Farkas Bertalan szülőháza és Gagarin mellszobra mellett. Nagy örömömre szolgál azt látni, hogy amit csinálunk, boldogabbá teszi az embereket.

 

Végül Farkas Bertalan, a meghatottságtól elérzékenyülve a következőket mondta. – Úgy emlékszem, hogy 1961. április 12–én az iskola udvarán voltunk s ünnepeltük a csodálatos eseményt. Nekünk, gyerekeknek az volt az élmény, hogy a felnőttek csodálkoztak. Mi akkor el sem tudtuk képzelni, hogy ilyen létezik. Ezt követően hosszú–hosszú évek teltek el, s már 1978–at írtunk amikor a kiválogatást követően Magyari Béla barátommal már Csillagvárosban voltunk. Sajnos mi már Gagarint életben nem láthattuk. Rengeteg csodálatos élményt osztottak meg velünk az űrhajós kollégák, köztűk volt Kubaszov is, későbbi parancsnokom. Azt hiszem, hogy a világon nincs olyan ország ahol Gagarin nevét s a kapcsolódó eseményeket ne ismernék. Az ő utazása egy világesemény volt. Azt, hogy itt most Magyarországon, Szabolcs–Szatmár–Bereg megyében, s itt Gyulaházán felavattuk bronzból készült szobrát, ez számomra egy külön megtiszteltetés. Az orosz partnereim külön örültek, hogy Gagarin szobra Gyulaházára került. Ennek a kicsiny falunak, Gyulaházának a lakosai, beleértve az önkormányzatot, a testületet mind elfogadták azt a felkérést, amit tolmácsoltam orosz partnereim részéről, hogy mi hangzott el Moszkvában. A mai nappal, a Magyar Tudomány Napja alkalmából, egy olyan embernek az emlékművét avattuk fel, akit a világon mindenütt ismernek, aki sokat tett cselekedetével a tudomány és a technika fejlődéséért.

 

–A szobrot az orosz partnereimtől kaptam. A talpazatot Győrfi Sándor –Munkács–Mednyánszky–díjas– szobrászművész és fia készítették el. Nagyon sok alapítvány, társaság, akik egy kicsit is közel érezték az űrkutatást, az űrhajósokat segítettek ennek a szobornak az elhelyezésében, felállításában szeretném ezúton is megköszönni segítőkészségűket, munkájukat –mondta befejezésül Farkas Bertalan, a mi „farkasbercink”. 

Vincze Péter








hirdetés