Tudósítás a Humán Hétről

Március 20-án a Humán Hét keretében rendeztek helyesírási verseny Tiszavasváriban.

,,… idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig
lehetségig mívelni kötelesség…” (Kölcsey F.)

Ez az idézet, mellyel cikkemet kezdtem, jól tükrözi azt, hogy manapság milyen fontosak az idegen nyelvek és azok tudása, azonban nem szabad elhanyagolnunk anyanyelvünket, a magyart sem. Többek között ezért került megrendezésre március 20-án 14:30-kor a Humán Hét keretében egy helyesírási verseny, ahol a cél az volt, hogy felmérjék az általános iskolák 5.-6., 7.-8., osztályos és a középiskolás diákok helyesírási szintjét és közben megmérettessenek a lelkes versenyzők. Ezért a célért a magyartanárok mindent megtettek, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Nekik ezért az igazán színvonalas versenyért.

 A versenyt 3 kategóriában hirdették meg, amely 2 részből állt: egy tollbamondásból és egy helyesírási feladatlapból. Összesen 29 tanuló jelentkezett, elsősorban a helyi iskolákból, de a  hajdúnánási Csiha Győző Szakközépiskolát is képviselte 3 diák. 

A verseny  tollbamondással kezdődött, majd ezután kaptuk meg a feladatlapot, amit mindenki igyekezett a saját tudása szerint kitölteni. A résztvevők kaptak egy-egy tollat, amin ez állt: Humán Hét 2006 Váci Mihály Gimnázium Tiszavasvári -el nem felejtve megmérettetésüket-, és amivel aztán megkezdhettük a munkát. Az eredményhirdetés március 24-én pénteken lesz, ahol az első három helyezett díjazásban részesül. Remélem, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozta ki magából, és jövőre többen látogatják majd magyar versenyünket, és persze más programjainkat is.








hirdetés