Tudta, hogy elutazott a lakó, mindjárt be is tört a nyírmadai házba

Tudta, hogy elutazott a lakó, mindjárt be is tört a nyírmadai házba
© Fotó: police.hu
Nyírmada – A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást B. Imre 19 éves nyírmadai lakos ellen.


A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. február 11-én este bement egy nyírmadai lakóházba, mivel tudomása volt arról, hogy az ott lakó férfi elutazott. Az ingatlanból egy televíziót és egy láncfűrészt tulajdonított el, majd a hátsó kert felől elhagyta a helyszínt. A sértett, miután másnap hazatért és észrevette, hogy eltűntek a használati tárgyai, azonnal bejelentést tett a rendőrségre.

A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták a feltételezett tettest, akit a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki. A 19 éves férfi vallomásában elmondta, hogy a lopott tárgyakat egy nyírmadai lakatlan házban rejtette el, amit a nyomozók megtaláltak és lefoglaltak. A gyanúsított a büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés