Tükör a tanterem falán

A modern iskola egyik helyisége a régmúlt paraszti mindennapokba repít vissza.

Múltszázad eleji paraszti szobabelsőre emlékeztet a cégénydányádi általános iskola egyik tanterme. A korszerű, jól felszerelt intézmény említett helyisége nem csak berendezésében emlékeztet a régi időkre, a most zárt tanévben az itt folyó oktató munka a hagyományőrzés kiváló példájaként szolgált.

A pedagógiai programunkban nagy hangsúlyt helyeztünk a hagyományápolásra, s ennek részeként a korábbiakban tánctermet alakítottunk ki az iskolában – fogalmazott Királyné Bodó Klára, iskolaigazgató.

A közelmúltban
elnyert pályázati támogatások

– Speciális gondozást igénylõ gyerekek fejlesztéséhez
250 ezer forint

– Játszóudvar kialakításához 200 ezer
forint

– Informatika oktatás fejlesztésére 260 ezer forint

– A tanulók színházlátogatásához
30 ezer forint

 

Folyamatosan bővítik

 

A Kertész Ildikó táncpedagógus óráinak helyet adó helyiség egyik falát – a helyes tartás kialakítása és a lépések elsajátításának könnyebbé tétele érdekében – tükör borítja, amely hasznosságán túl ösztönzőleg hat a táncolni tanuló ifjúság számára. A helyi gyerekek mellett a szomszédos Gyügye és Szamosújlak diákjait is fogadó intézmény tanulói tevékenységének sikeréhez hozzájárulnak egész évben az önkormányzatok, s a pályázatokon nyert összegekből folyamatosan bővítik a lehetőségek körét. Ez utóbbi forrás felhasználásával készültek például a szatmári táncokhoz a ruhák.

Az apró táncosok munkájáról folyamatosan képet kap a környező települések lakossága: a falusi rendezvényeken, nemzeti ünnepeken, az idősek otthonában és a községi intézményekben rendszeresen örvendezetik meg a közönséget az iskola néptáncosa.

– Koncz Nóra –








hirdetés