Nyíregyháza hírei

2014.08.25. 10:41

Jó úton jár az Árnyéklovag

Nyíregyháza - Nyíregyházi művészek készítik az Árnyéklovag című filmet, az első két részt szerdán nézheti meg a közönség.

Nyíregyháza - Nyíregyházi művészek készítik az Árnyéklovag című filmet, az első két részt szerdán nézheti meg a közönség.

– Szerettem volna megmutatni, hogy mi, nyíregyházi színészek is képesek vagyunk letenni az asztalra egy izgalmas, a magyar társadalom elé tükröt tartó, igényes, szórakoztató filmet – nyilatkozta lapunknak tavaly áprilisban Gyuris Tibor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, aki megírta az Árnyéklovag forgatókönyvét, rendezőként összeszedte a csapatot, majd elkezdték a forgatásokat.

– Belevágtunk, azóta pedig elkészült a nyolc részesre tervezett sorozat első két epizódja. Ezeket láthatják az érdeklődők augusztus 27-én, szerdán 14 órától a Krúdy Art moziban – ez egy tesztvetítés, amit azért tartunk fontosnak, mert az alkotás folyamata közben vagyunk kíváncsiak a közönség benyomásaira.

– Ha befejezzük a munkát, a filmet először helyben szeretnénk bemutatni, de készülünk fesztiválokra is, és webes felületen is látható lesz az Árnyéklovag. A folytatás pénzkérdés: pályázati forrásokhoz vidéki alkotóként esélyünk sincs hozzájutni, de tárgyalunk cégekkel – bízunk abban, hogy sikerül támogatókat szereznünk. Egy biztos: a történet egyre jobban összeáll, reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog. Az Árnyéklovag a mostanában forgatott filmektől eltérő hangulatú és atmoszférájú alkotás, amit a reményeink szerint azért fognak szeretni a nézők, mert hiányt pótol a kereskedelmi televíziókat uraló, alacsony színvonalú műsorok világában. Új hangot ütöttünk meg, más a jelenetek ritmusa és nem vágjuk az anyagot töredezettre. A cselekményvezetés pörgős, a főszerep viszont nem a technikai trükköké, hanem a színészeké – szerintem ez a jó film titka.

Részletek a hétfői Kelet-Magyarországban.

Km

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!