Tüntetések Franciaország-szerte a munkanélküliség ellen

Diákok tüntettek több francia városban a foglalkoztatási törvény tervezett
változtatása ellen, néhány városban pedig még össze is csaptak a rendőrökkel.

Párizsban a szervezők szerint több mint 120 ezren, a rendőrség becslése szerint
30 ezren tüntettek.

A tüntetők leginkább azt sérelmezik, hogy a törvénymódosítás szerint az első
munkaszerződésüket a munkáltató két éven belül indoklás nélkül felbonthatja.
A fiatalok úgy vélik ez csak fokozza a kiszolgáltatottságukat.

A csütörtöki tüntetések többnyire békésen zajlottak le, de Párizsban és még
néhány helyen kisebb összecsapások is előfordultak. Nicolas Sarkozy belügyminiszter
a rendőröknek állítólag azt az utasítást adta, hogy a rendbontókkal szemben
legyenek "kemények", de a többi demonstrálóval szemben inkább "visszafogottak".








hirdetés