Túra a múltba, a zenész vezetésével

Az Artissimo Trió
Az Artissimo Trió - © Fotó: Rozsik Rita
Komádi – A budapesti Artissimo Trió komolyzenei koncertet adott a Közösségi Házban.

Bihari-magyar értékek címmel fellépett Szepessy Beáta, a Magyar Állami Operaház címzetes magánénekese, Kapi-Horváth Ferenc, zongorakísérő és karmester, valamint a komádi kötődésű Molnár Balázs fuvolaművész, aki szívesen beszélt az édesapjáról, a helyi emlékeiről és az együttesről a koncert előtt.

Helytörténeti gyűjtemény

– Molnár Balázs néprajztudós Komádiban született, így gyermekkoromban sokszor jártunk a településen a rokonoknál, valamint édesapám a bihari gyűjtőmunkái alkalmával mindig magával hozott. Nagyon szép emlékeim vannak az itteni tanyasi életről – mesélt a komádi származású fuvolaművész.

Molnár Balázs | Fotó: Rozsik Rita

A Komádi Városi Önkormányzat képviselő-testülete a 2015/2016-os éveket Molnár Balázs emlékéveknek nyilvánította, ugyanis 2015-ben a néprajztudós születésének 100-ik, 2016-ban pedig halálának 20-ik évfordulójára emlékeztek. A településen lévő Dózsa György utca 33. szám alatt lévő Molnár Balázs emlékházba (Széll ház) helyezték el a helytörténeti gyűjtemény anyagát, Molnár Balázs személyes tárgyait, munkáit, tanulmányait.

Fotó: Rozsik Rita

– Édesapám jó fotós volt, a Néprajzi Múzeumban 30 ezer védett fényképét őrzik. Nagyon sok feldolgozatlan anyagot hagyott hátra, ezért is szorgalmaztam, hogy az emlékház egyfajta kutatóházzá is váljon, a tudományt kezdő ifjakkal a térség kulturális életét a rengeteg anyag segítségével fel lehetne pezsdíteni – említette a lehetőséget a művész. Ifj. Molnár Balázs már általános iskolás kora óta fuvolázik, azóta több együttesben zenélt itthon és külföldön egyaránt.

A komádi fehér hímzés

– Sokat jelent nekem, hogy ma Komádiban koncertezünk a 15 éves triónkkal, hiszen február 20-án volt édesapám 104. születésnapja – fejezte be Molnár Balázs, aki zenésztársaival az előadáson Erkel Ferenctől napjainkig mutatták be a komolyzene kis szeleteit, konferálása alatt pedig összekötötte a bihari és magyar értékeket, többször említve a komádi fehér- és vászonhímzés jelentőségét. A koncert végén az érdeklődő közönség vastapssal jutalmazta az együttes színvonalas előadását.

– Rozsik Rita –








hirdetés