Turisztikai ügynökség: stabilan erős a belföldi idegenforgalom

Budapest – Még több vendég, stabilan erős belföldi forgalom, magasabb bevételek, és jelentősen bővülő SZÉP-kártya forgalom jellemezte februárban az idegenforgalmi ágazatot – így kommentálta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a szerdán megjelent statisztikai adatokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint februárban 2,0 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma. A külföldi vendégek száma 4,7 százalékkal, az eltöltött vendégéjszakáké 3,3 százalékkal nőtt. A belföldi vendégek száma 0,9 százalékkal magasabb volt, mint tavaly februárban, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 0,6 százalékkal több az egy évvel ezelőttihez képest.

A szálláshelyek bruttó árbevétele folyó áron 7,0 százalékkal, 27,7 milliárd forintra nőtt, ezen belül a szállásdíj-bevétel 5,7 százalékkal, 14,4 milliárd forintra emelkedett.

Az MTÜ kommentárja kiemelte dinamikusan fejlődő, biztonságos Magyarország és Budapest egyre népszerűbb a nemzetközi utazóközönség körében.

Megállapították, továbbra is erős a belföldi turizmus, amelyet 2019-ben a SZÉP-kártya a korábbiaknál nagyobb mértékben támogat, ezt a februári 15,6 százalékkal magasabb pihenőkártya-költések is alátámasztják.

Az ügynökség előrejelzése szerint a július elsejétől életbelépő új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően a jövőben naprakész, pontos és a teljes szektorra kiterjedő statisztikák fogják támogatni az ágazatban megvalósuló turisztikai fejlesztéseket, kampányokat, továbbá hozzájárulnak a magyar turizmus versenyképességének növeléséhez.

– MTI –








hirdetés