Helyi közélet

2017.02.22. 08:19

A nyírpilisiek értetlenül állnak a történtek előtt - visszavárják lecsukott polgármesterüket

Nyírpilis - A gyanú szerint a hetek óta előzetesben lévő Beri Róbert a boltjában 50 százalékos kamatra adott élelmiszert azoknak, akik nem tudtak fizetni. A faluban máig beszédtéma a Nyírpilis polgármestere körül kialakult botrány – bizonyosodtunk meg róla kedden, a Nyírbátortól alig néhány kilométerre fekvő településen járva.

Nyírpilis - A gyanú szerint a hetek óta előzetesben lévő Beri Róbert a boltjában 50 százalékos kamatra adott élelmiszert azoknak, akik nem tudtak fizetni. A faluban máig beszédtéma a Nyírpilis polgármestere körül kialakult botrány – bizonyosodtunk meg róla kedden, a Nyírbátortól alig néhány kilométerre fekvő településen járva. A főútról letérve, a Fő utca felé vettük az irányt, ahol a polgármesteri hivatal található. A szomorkás idő és az elszomorító események ellenére derűs mosollyal, s kedvesen fogadott a hivatali ügyintéző, akitől megtudtam: a jegyző, dr. Kerekes Imre nem tartózkodik bent, és a jelenleg településvezetői feladatokat ellátó Heller Mihályné alpolgármestert is máshol kell keresnem, Marika néni ugyanis főállásban az iskola konyháján dolgozik.

Jó polgármesternek tartják

A gyerekektől nem sajnálta a finom ebédet, a szellemi eledelt, vagyis az információkat azonban már jóval „szűkmarkúbban mérte” számomra. Annyit elmondott: a falubeliekhez hasonlóan, ő is értetlenül áll a történtek előtt, s reméli, gyorsan és megnyugtató módon zárul majd a polgármesterrel szemben indított „hadjárat”. – Jó ideje vagyok már önkormányzati képviselő, hét éve pedig alpolgármester. Régóta ismerem Robit, aki 2010 óta rengeteget tett a település fejlődéséért és az itt élőkért, a legkisebbektől a legnagyobbakig, romák és nem romák boldogulásáért egyaránt.

– Azon meglepődtem, hogy a botrány miatt, amely mögött egyesek politikai indítékot sejtenek, bekerültünk a tévéhíradókba, azon viszont cseppet sem, hogy a falubeliek többsége kiáll a nagy megbecsülésnek örvendő polgármester mellett, és elismeri a munkásságát, hiszen sokat javult a fegyelem a közmunka és a közbiztonság területén, kiemelt figyelmet kaptak az idősek, de megszépült és modernizálódott az iskolánk is – mesélte Heller Mihályné, majd hozzátette: a megváltozott helyzet újabbnál újabb feladatokat ró rá a hivatalban, amit – ameddig szükséges – igyekszik lelkiismeretesen és a legjobb tudása szerint ellátni, de eszébe sem jutna polgármesternek jelöltetni magát, ha megüresedne a településvezetői szék.

Máig beszédtéma a faluban

Az alpolgármester asszonytól elköszönve Márkot kerestük fel. Pontosabban a közelben található Márk Abc-t, ahol a gyanú szerint az előzetesben lévő Beri Róbert 50 százalékos kamatra adott élelmiszert a fizetésképtelen, szegény embereknek. Az üzletet dél körül zárva találtuk, így az arra járó helybeliektől érdeklődtünk arról, valóban köttettek-e ilyen nyerészkedő, törvénytelen üzletek a pult alatt.

– A fele sem igaz annak, amit a szenzációhajhász média közölt a hírekben. A polgármesterünk nem így vívott ki tekintélyt és megbecsülést magának, de biztosan voltak irigyei is, olyanok, akiknek szálka volt a szemükben. Úgy tudom, fellebbezett a döntés ellen, reméljük, hamar kiderül az igazság – nyilatkozta Kozák Andor.

Egy másik falubeli csak halkan, névtelenül súgta meg nekünk: lehet, hogy azért sírják vissza sokan a csalással és uzsorázással gyanúsított polgármestert, mert azóta nincs kitől kölcsönkérni, és nem kapnak hitelbe semmit a boltban – beleértve a mindennapi kenyerüket is.


Azt mondta neki, megöli, ha nem fizet

Nyírpilis független polgármesterét uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt helyezte előzetes letartóztatásba a Mátészalkai Járásbíróság. Dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője elmondta: az őrizetben lévő B. R. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, legfeljebb március 10-éig rendelte el a járásbíróság nyomozási bírója.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014-től ­kihasználta a Nyírpilisen nehéz anyagi körülmények között élő lakosok helyzetét, és több embernek úgy adott pénzt és élelmiszert hitelbe, hogy ötven százalékot megha­ladó kamattal növelt összeget kért. A gyanúsított ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki.

– A polgármester február 7-én megjelent az egyik sértett házánál, a tartozásai fejében pénzt követelt tőle, azzal fenyegetve, hogy megöli őket, a sértettet le is köpte – tette hozzá a szóvivő.


50%-os uzsorakamatra adott ételt a nyírpilisi polgármester a faluban élő szegényebb embereknek a gyanú szerint. Néhány napja pedig azt mondta az egyik adósának, hogy megöli, ha nem fizet. A polgármester előzetesben van. A falubeliek viszont azt mondják, nem hiszik el, hogy a polgármester uzsorázott - derült ki a tenyek.hu riportjából.

 


Az ügyész indítványára a Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon elrendelte Nyírpilis község polgármesterének előzetes letartóztatását 1 hónap időtartamra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában