Tűzben edzett, hős férfiak

Akt.:
Tűzben edzett, hős férfiak
© Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Az ünnepi állománygyűlésen az egyházak képviselői a járműveket is megáldották.

Emberség, önzetlen segíteni akarás, hősies bátorság – nagyjából ezek azok az erények, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki tűzoltóvá válhasson. Nem véletlenül nevezik őket lánglovagoknak. Ők azok, akik gondolkodás nélkül berontanak oda, ahonnan mások fejvesztve menekülnek.

A tűzoltóvíz nem innivaló

Ahogy azt csütörtökön, a megyei Szent Flórián Nap alkalmából Varga Béla tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megfogalmazta: a tűzoltók – legyenek hivatásosak vagy önkéntesek – a tűzoltáson kívül műszaki mentésnél (összeomló épületeknél) és árvízi mentéseknél is hatékonyan hadra foghatók. – S a feladataik az idő előrehaladtával csak szaporodnak, mivel a technikai és gazdasági fejlődés összetettebb veszélyhelyzetek kiváltója is lehet – figyelmeztetett a megyei igazgató.

Ma már korszerű eszközök, felszerelések, modern gépjárműfecskendők, s akár 42 méterre is fölemelkedő létrarendszerek segítik a munkájukat, de mit ér a felszerelés, ha nem bátor, cselekedni kész és képes emberek használják azokat? S bár folyton a veszéllyel néznek farkasszemet, azért a humorukat sem veszítik el soha. Ennek szellemében például gyakran figyelmeztetik egymást, hogy az oltóvíz nem azért van, hogy megigyuk. Mindemellett hisznek abban, hogy a tűzoltók védőszentje mindig velük van a nehéz órákban.

Régi hagyomány, hogy Kisvárdán és Záhonyban a hivatásos katasztrófavédelmi őrsök dolgozói közül kiválasztják az év tűzoltóját. Az idén az elismerést a kisvárdai Tóth Tamás s a záhonyi Tóth István főtörzs­őrmesterek érdemelték ki. Tóth Tamás már 20 éve tagja a tűzoltóságnak, több száz bevetésen van túl és rangos szakmai és sportversenyeredmények fűződnek a nevéhez. Két éve súlyos motorbalesetet szenvedett, de a család és a bajtársak vigyázó gondoskodása hozzásegítette a gyors felépüléshez. A tűzoltóság ügyeletesét arról kérdeztük, van-e olyan pillanat, amikor önmagukat, a félelmeiket is le kell gyűrni. – Természetesen mi is izgulunk bevetés előtt, de csak addig, amíg a helyszínre vonulunk. Abban a pillanatban, amikor akcióba lépünk, kizárólag a feladatra koncentrálunk, s eszünkbe sem jut aggodalmaskodni – felelte.

Akkor is emberéletet mentett

Tóth István főtörzsőrmesterről megtudhattuk: öt éve önkormányzati tűzoltó, de nem csupán ügyes gépkocsivezető, kishajóvezetői végzettséget is szerzett, így árvízi védekezésnél is remekül bevethető. Azt mondja, nem babonás, s mantrákat sem mormolnak, amikor bevetésre indulnak, de mindig „nyugodt szolgálatot” kívánnak a bajtársaknak, ha aznap leköszönnek. Amikor az egyik legemlékezetesebb esetéről kérdeztük, egy éjféli riasztás emlékeit idézte fel.

– Egy magas háztetőre kimászó, öngyilkossággal fenyegetőző fiatalemberhez hívtak bennünket. A mentősök és a rendőrök hiába kérlelték a férfit, hogy másszon le, kénytelen voltam a cserepet megbontva utána menni. Még akkor is le akart ugrani, de megragadtam a karját, s így sikerült megmenteni az életét – mesélte.

A szerdai ünnepség délután a kállósemjéni római katolikus templomban a tűzoltókért szóló szentmisével zárult.

KM-MJ


A Szent Flórián Napon kitüntetett megyei tűzoltók

A szakmai feladatok végrehajtásában nyújtott kimagasló teljesítményéért elismerésben részesült: Hrubóczki János őrnagy, osztályvezető; dr. Zomborszki Pál százados, kiemelt főelőadó; Varga Csaba zászlós, gépjárművezető; Gyüre László főtörzsőrmester, gépjárművezető; Muzsai Attila főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó; Gyurkó Pál törzsőrmester, gépjárművezető; Görgényi Lászlóné közalkalmazott, ügykezelő; Bán Attila alezredes, tűzoltóparancsnok; Csűrös Richárd György őrnagy, osztályvezető, Sebők Ákos hadnagy, hatósági főelőadó; Koi Gábor törzszászlós szerparancsnok; Kocserha Zoltán törzszászlós különlegesszer-kezelő; Márton Imre zászlós, különlegesszer-kezelő; Szabó Zsolt János törzsőrmester, gépjárművezető; Bereznyák László főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó; Iván Ferenc törzsőrmester, gépjárművezető; Gelegonya György törzsőrmester, gépjárművezető; Fodor András törzsőrmester, beosztott tűzoltó; Orosz Zoltán őrmester, beosztott tűzoltó; Szilágyi Ferenc őrmester, beosztott tűzoltó;

Önkormányzati elismerésben részesült: Kisvárda: Orosz Péter főhadnagy, főelőadó; Szabó Péter főhadnagy, rajparancsnok; Balogh István főtörzsőrmester, gépjárművezető; Koleszár Attila főtörzsőrmester, gépjárművezető; Váradi Gábor főtörzsőrmester, gépjárművezető; Vincze István főtörzsőrmester, gépjárművezető; Kovács István főtörzsőrmester, gépjárművezető; Tóth Sándor törzsőrmester, beosztott tűzoltó; Dudics Józsefné közalkalmazott, ügykezelő; Mátészalka: Kocsis József zászlós, szerparancsnok; Kállai Tibor főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó; Fehérgyarmat: Darcsi Attila főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó; Záhony: Magyar Róbert törzszászlós, szerparancsnok; Mónus Tibor Péter főtörzsőrmester, gépjárművezető; Soós Norbert főtörzsőrmester, gépjárművezető; Nagyhalász: Bodnár Ádám törzsőrmester, beosztott tűzoltó; Nyírtelek: Tóth Gábor főtörzsőrmester, gépjárművezető; Császári Csaba törzszászlós, beosztott tűzoltó; Napkor: Lipták András törzszászlós, szerparancsnok; Kállósemjén: Győri Róbert főtörzs­őrmester, beosztott tűzoltó; Cégénydányád: Kiss Sándor zászlós, gépjárművezető; Rozsály: Piros Pál őrmester, beosztott tűzoltó;

A megyei tűzoltószövetség elismerését vette át: Urszuly László, önkéntes tűzoltó; Lukács Zoltán parancsnokhelyettes; Horváth Ernő György főhadnagy, katasztrófavédelmi megbízott; Dóka Imre Zsolt főhadnagy, szóvivő.








hirdetés