Tűzben tartani a játékosokat

Egy biztos, a Mátésztalka–Kölcsey összecsapáson nem lesz üresjárat
Egy biztos, a Mátésztalka–Kölcsey összecsapáson nem lesz üresjárat - © Fotó: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A férfiaknál Tiszavasváriban, a nőknél Mátészalkán játszanak megyei rangadót.


Kézilabda. Szó se róla, nincs könnyű dolga a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban dolgozó edzőknek. Úgy kell tűzben tartani a fiúkat, hogy lebonyolítás miatt olykor hetekig nem lépnek bajnoki meccsen pályára. Az aktuális bajnoki körben legelőbb, szombat délután Bőcsön szereplő Nyírbátor-TVP például március 25-én játszott utoljára. A tabellán hetedik nyírségieknek elméletileg be kell vasalniuk a győzelmet a sereghajtó otthonában – már, ha sikerült hasznosan tölteni a „szünidőt”. A Fehérgyarmat szintúgy hasonló cipőben jár, annál is inkább, mivel legutóbb éppen a Bátorral találkozott. Ezúttal saját katlanjában (szombat, 18 óra) igyekszik elkapni a táblázaton éppen előtte állomásozó, vagyis negyedik Füzesabonyt. Ugyanebben az időpontban Tiszavasvári–Kisvárda összecsapást rendeznek: a házigazda kényszerből „rápihent” a rangadóra, szemben a látogatóval, amely az elmúlt hét végén két bevetést is teljesített. No, ez is külön érdekessége ennek a szezonnak… Maga a mérkőzés tipikusan háromesélyes, a nyolcadik hazai legénység bármikor képes villantani, akárcsak a második Várda.

A női vonalon szombaton (kezdés: 15 óra) az idény egyik csúcspontjának számító Mátészalkai MTK–Kölcsey DSE-Nyíregyháza ütközet a fő attrakció. A címvédő szatmáriak az ötödik, míg a Hadobás-tanítványok a negyedik helyről rugaszkodnak neki a minden bizonnyal kiélezett csatának. A változatosság kedvéért – a tavaszi eredményes menetelésnek köszönhetően – élre szökkent Vitka ezúttal csupán tétlen szemlélője a többiek küzdelmének.

KT








hirdetés