Tűzmegelőzés az Esélycentrumban

Tűzmegelőzés az Esélycentrumban
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – Csütörtök délután Nyíregyházán, a Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületénél, a Tiszavasvári úti „Nefelejcs” Fogyatékos Személyek Nappali Intézményben tartott tűzmegelőzési felkészítést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Megyei Tűzmegelőzési Bizottság.

A csütörtöki felkészítésen, az ellátottak mellett a dolgozók is részt vettek az elméleti-, majd a gyakorlati felkészítésen. Elsőként, Leskovics Zoltán tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő a lakásokban keletkezett tüzek megelőzésére hívta fel a figyelmet. Az alezredes a fűtő- és elektromos berendezések veszélyeiről, a főzés közben keletkezett tüzek oltásáról tartott tájékoztatót, valamint kiemelte: a tűzhelyen lévő ételeket ne hagyjuk felügyelet nélkül és a háztartási készülékek biztonságos használatára figyelmeztetett, hiszen a legtöbb lakástűz ezek hiányából adódik. A főfelügyelő a kémények rendszeres ellenőrzését is kiemelte, valamint a szénmonoxid-érzékelő és a kézi tűzoltó készülék használatát is bemutatta.

Az elméleti tájékoztatót követően, a bejelentésekkel kapcsolatos segélyhívó elérhetőségeket minden résztvevő és ellátott tudta.

A gyakorlati felkészítésen a résztvevők elsajátíthatták az alapvető gyors beavatkozáshoz szükséges oltási technikákat és szabályokat. Felhívták a figyelmet, hogy a kigyulladt és felforrósodott olajra vizet önteni tilos! Ezt be is mutatták, hogy milyen következménnyel jár.
A program zárásaként pedig a hordozható tűzoltó készülékekkel tálcatüzet is olthattak a bátrabbak.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága –








hirdetés