Tűzoltójárművel gazdagodott Vásárosnamény

Akt.:
Tűzoltójárművel gazdagodott Vásárosnamény
© Fotó: Pusztai Sándor
Vásárosnamény – Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Svájci Baráti Társaság közreműködésével a Vásárosnaményi Önkormányzati Tűzoltóság részére a Bázel városából érkezett gépjárműfecskendőt, amelyet az egyházak képviselői meg is áldottak és szenteltek. A tűzoltóautó az önkormányzati tűzoltóság tartalék szere lesz.

Az adomány járművet Gál Zoltán, a Vásárosnaményi Önkormányzati Tűzoltóság elnöke vette át, amely egy Mercedes Benz 15 AF típusú jármű és 2500 liter víz szállítására alkalmas 1993-as évjáratú, érdekessége, hogy nyolc ember szállítására alkalmas, megkímélt állapotát jelzi, hogy mindössze 72 ezer kilométert futott.

Az eseményen jelen volt Nagy József tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese, valamint a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség több vezetője is.

A vásárosnaményi önkormányzati tűzoltók 2016-ban, 32 tűzesetnél és 85 műszaki mentésnél avatkoztak be.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés