Tűzoltók bajban

A Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság (FTP) egész működése veszélybe kerülhet, ha
a főváros nem segít rajta – írja a Népszabadság.

Az állami költségvetés ugyanis idén sem fedezi a működési költségüket, de a
korábbi évekkel ellentétben nem kompenzálja a hiányzó több, mint félmilliárd
forintot sem.

Már tavaly szóba került, hogy a tűzoltóság a budai régióban is létrehozza azt
az orvos-tűzoltó egységet, amely a főváros más területein eddig már bajbajutottak
százain segített. A lakosság biztonságát növelné a veszélyt jelentő állatok
befogására létrehozandó csoport is – azonban sem ezekre, sem pedig új eszközökre
(sisakokra, védőfelszerelésekre, hőkamerákra) nincs elég pénz.

A hiány egy részét a lap információi szerint az FTP akarja kigazdálkodni a
költségvetéséből. Ez azonban nem lesz elég, hisz még az üzemanyag számlák kifizetése
is gondot jelenthet, s tavasz végéig működésképtelenné válhat a szervezet –
írja a lap.

Danielisz Béla, a városrendészeti bizottság elnöke azt mondja, legkésőbb április
végéig megoldást találnak a pénzhiányra.








hirdetés