Nagyvilág

2013.06.07. 19:15

Árvíz - Pozsonynál tovább apad a Duna, a folyó alsó szakaszán a tetőzésre készülnek

Pozsony, 2013. június 7., péntek (MTI) - Reggel óta Pozsonynál péntek délutánig közel 30 centiméterrel csökkent, Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban ugyanennyivel emelkedett a Duna vízszintje, a folyó alsó szakaszán már az ár tetőzésére készülnek.

Pozsony, 2013. június 7., péntek (MTI) - Reggel óta Pozsonynál péntek délutánig közel 30 centiméterrel csökkent, Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban ugyanennyivel emelkedett a Duna vízszintje, a folyó alsó szakaszán már az ár tetőzésére készülnek.

Bár Pozsonyban továbbra is érvényben van a még kedden meghirdetett rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség is, a város szakértők szerint már túljutott az árvíz nehezén. A gátak, bár helyenként előfordultak szivárgások, kitartottak, az előrejelzések szerint azonban még több napot is igénybe vehet, amíg teljesen normalizálódik a helyzet.

Amennyiben a Duna vízszintje Pozsonynál a jelenlegi ütemben apad, vasárnapra csökkenhet a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelző 8,5 méteres szint alá. Pozsonynál a Duna vízszintje péntek délután 5 óra előtt közel 9,9 méterre süllyedt, ez ugyan még mindig csaknem két és félszerese a folyó átlagos vízszintjének, ami 4 méter, de már az árvíz fenyegetettség folyamatos csökkenését jelzi.

Péntek délelőttig a pozsonyi védőgátaknál mintegy ezer tűzoltó, katona, rendőr és önkéntes volt készültségben, ezek és az általuk használt műszaki eszközök egy részét a pozsonyi válságstáb ajánlása alapján Révkomáromba és Párkányba telepítette át a védelmi tárca pénteken délután.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint a Duna alsó szakaszán először Bősnél, pénteken az esti órákban, majd szombaton délben Révkomáromban és vasárnap reggel Párkányban lehet a folyó vízszintjének tetőzésére számítani.

A dunaszerdahelyi járásban, ahol várhatóan pénteken este tetőzik a Duna Bősnél, már csütörtök óta rendkívüli helyzet van érvényben. A regionális válságstáb szerint az árvízvédelmi gátak előreláthatóan meg tudják fékezni az áradást. A gátak egy méterrel magasabbak mint amilyen az ár lesz - mondta a sajtónak a helyi válságstáb vezetője pénteken. Ezen a szakaszon a talajvíz feltörése okoz nagyobb problémát, a régióban több olyan utat lezártak, amelyet alámosott a víz. Ezzel összefüggésben közel négyszáz szivattyút helyezett ki Bős környékére a belügyi tárca.

Révkomáromnál is készülnek az árhullám tetőzésére, ott már délután megkezdték a Duna gátkapuinak homokzsákokkal való elzárását. A helyszínen a Pozsonyból átvezényelt katonákon kívül önkéntesek, mintegy száz rendőrnövendék és tűzoltók is segédkeznek az árvédelmi munkálatokban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!