Új diákok a záhonyi kollégiumban

Az új diákok egy csoportja a város főterén
Az új diákok egy csoportja a város főterén - © Fotók: Birke Anikó
Záhony – A tanév kezdetén Borsod megyétől a kárpátaljai Munkácsig közel negyven új diák költözött be a záhonyi középiskola Dr. Béres József Kollégiumába.

A tanulók többsége a 9. évfolyamon az általános közlekedési, a közgazdasági és a rendészeti osztályba jár. A további kollégisták az érettségi utáni OKJ-s képzésben vesznek részt. Megyénken kívül szép számban érkeztek diákok Kárpátaljáról és a szomszédos Borsod megyéből is. A külhoniak a testvérváros Csap és Munkács mellett több kisebb településen laknak. Az előképző tíz határon túli tanoda többségébe vittek már korábban adományokat a Dr. Béres József Kollégium diákjai. A legtöbb kollégista Mándokról érkezett, de más városokból, így Nyíregyházáról, Nyírmadáról, vagy távoli kistelepülésekről is a záhonyi középiskolát választották továbbtanulásuk helyszínéül a diákok. Az általános, illetve a középiskolát végzett új kollégisták több jó nevű intézmény képviseletében érkeztek a határvárosba.

– Hudák Márk –








hirdetés