2012.06.30 16:31; Frissítve: 2012.06.30 21:27


Új szakemberek a tudomány, a nevelés, a hitélet, az informatika szolgálatában Debrecenben

Új szakemberek a tudomány, a nevelés, a hitélet, az informatika szolgálatában Debrecenben
Debrecen – A cívisvárosbeli nyári diplomaosztó ünnepségek sorában június 30-án, szombaton a Debreceni Egyetem Informatikai, illetve Természettudományi és Technológiai karán, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tartanak diplomaosztó, doktoravató ünnepségeket. A névsorokat – az intézmények közlése alapján – alább ismertetjük.

alt hiba beküldése

Informatikai Kar

 

Résztvevők listája a diplomák átvételének sorrendjében

 

Nappali tagozat, mesterképzés

Atyi Anita, Bauch Réka, Ducsi Szilárd, Gém Ádám, Jávor Anna, Mezei Zsolt, Miskolczi Anett, Sárkány Zsolt, Szilágyi Gergő, Tarjányi Beáta, Csont István, Halgat Bernadett, Hamvai Ferenc, Király Magdolna, Szondi György, Tabányi Réka, Tóth Bettina, Barnák Albert László, Bonta Mihály Zsolt, Buka Balázs, Dulai József, Földi Ferenc Norbert, Kántor András, Kontra Zsolt, Koós Dániel, Kovács György, Kreith Balázs Edvárd, László Árpád, Lőrincz Levente, Lőrinczi Balázs, Madarasi Zoltán, Makleit Nándor László, Mezei Zsolt, Morsiani Renato, Münnich Ákos, Papp Nóra, Péntek István, Perge Zoltán, Pólyi Gergő, Szabó Ferenc, Szatmári László, Szikszai László, Szunai János Gábor, Tándor Ágnes Brigitta, Tóthfalusi Tamás, Vitéz László, Adejuwon Adeyemi Oluseye, Apostolidou Margarita, Karimi Ramin, Moghadasi Mohammad, Pirzad Fardin

 

Levelező tagozat, mesterképzés

Borza Tamás Imre, Farkas Tamás, Agócs Ferenc, Bakó Ágnes, Dudás István, Kovács-Papp Ágnes, Kunkli Roland Imre, Mátyusné Szabó Adrienn, Dr. Szabóné Battyányi Ágnes, Szentmiklósi Miklós, Tankáné Antal Irén, Dr. Töltésiné Hegyi Zsuzsanna, Dohos Imre, Gyurcsó Júlia, Simonné Kazinczi Katalin, Szabóné Karácsony Annamária, Szabóné Szatmári Éva, Vágási Hajnalka, Vargáné Herman Anna, Baráth Balázs Álmos, Benkőházi Anita, Kiss Norbert, Mező András, Molnár Péter, Sipos Márton, Szoboszlai Zoltán, Varga László

 

Nappali tagozat, alapképzés

Ábri Attila Zoltán, Balogh Máté, Bocz Attila, Cioltea Renáta Mária, Háló Roland, Kormány Mihály, Liptai Zoltán, Lóránt Máté, Molnár András, Nagy Anikó, Nagy Barbara, Nagy Tamás, Nagy Zoltán, Takács Zoltán, Tömöri Imre, Zsilinyi Péter, Ajtai Zoltán, Hegedűs Henriett, Marinka Tamás, Mikó Tímea, Molnár Katalin, Nagy Anna Éva, Papp Nóra, Székely Róbert, Zakor Krisztina Irén, Áncsán Dávid, Bajzáth Gergő, Budai Máté, Csiszár Zsombor Ákos, Dézsi Richárd, Dobránszky Dénes, Fekete Norbert, Fodor László, Györfi Csaba, Gyulai Attila, Horváth Gábor, Horváth Márton, Juhász Andrea, Kapusi János, Keller Tamás, Keviczki Zoltán, Kiss Ferenc, Kiss Kincső, Máji Gábor, Mezőfi Gábor, Molnár Dániel, Nagy Tamás István, Obbágy Ádám, Ocskó Róbert, Ökrös Zoltán, Pap Balázs, Pócsi Ferenc, Sajtos Béla, Sütő József, Szabó Szilárd, Takács József, Tari István, Tisza András Zsolt, Angyal Dávid, Bánszki András, Barkóczi János, Barna Bence, Elek Tamás, Emri Balázs, Erdős István, Erős Bence Zsolt, Giczei Levente Sándor, Győri László, Haller Zoltán János, Hegedüs Attila, Kántor Kristóf Szilveszter, Kiss Dávid István, Kocsis Ilona, Kontér Gergő, Kovács Ádám, Kovács Gábor, Kovács János Zoltán, Kovács László, Magyar Gábor, Nagy Tibor, Pesti György, Péter Pál Tamás, Pótfi Szabolcs, Rácz József, Simay Gergely, Soltész Tamás, Stefánszki Róbert, Szabó Dániel András, Szabó Gergő Ferenc, Szabó Zsolt, Szanyi Antal, Szegedi István, Szikora Marcell, Szilágyi Ádám, Szincsák Tamás, Szűcs Attila Máté, Tamás Balázs Imre, Tóth Antal, Varga Imre, Vincze János, Cagri Alican Gültekin, Ezeife Tobechukwu

 

Levelező tagozat, alapképzés

Baranyai Bernadett Rózsa, Boros Bulcsu, Halmágyi Csaba, Tóth Réka Nikoletta, Varga Antal

 

Nappali tagozat, hagyományos képzés

Girhiny Róbert

 

Levelező tagozat, hagyományos képzés

Albert Andrea, Bartáné Cserny Katalin, Csüllög Irén, Dörnyei Szilvia Mária, Gyulai Gáborné, Papp Mihály

 

Természettudományi Kar

 

BSc, nappali

 

Biológia (BSc)

Balogh Zsófia, Szabó Viktória, Szabó Zsuzsa, Szarvas Vera Etelka, Ujvárosi Andrea Zsuzsanna, Bálint Mihály, Barta Eszter, Garda Tamás, Hajdu Dorottya Zsuzsanna, Hrabina Gábor, Kondás Orsolya Ildikó, Kovács Zsuzsanna, Molnár Miklós, Tánczos Bence, Vörös Orsolya, Franyó Dorottya, Jankó Laura, Jenei Marianna, Juhász Anita, Juhos Katalin, Katona Frida, Márton Judit, Nagy Ádám, Rebenku István, Sajtos László, Szabó Erna, Tamás István, Bravics Dénes, Dajka Viktor Zoltán, Erdélyi Henrietta, Posta Tamás, Péter Géza, Szepesváry Csaba, Bede Zsuzsanna, Bodor Tímea, Bodzás János Sándor, Hepp Anna, Kovács Nóra, Lalik Cintia, Nagy Réka, Papp Levente, Pozderka Virág, Rosa Márta Erzsébet, Tajthi Bence, Vincze András, Vincze Miklós, Bakos Zsuzsanna Éva, Csóti Ágota, Kéki Tamás, Király Anita, Kósa Bernadett, Pethő Dávid, Sághy Tibor, Sarkadi Gréta, Szabó Gyula, Gurpinar Melisa, Chang Cheng, Bánóczki Krisztina, Malmos Edina, Szabados Renáta

 

Biomérnök (BSc)

Kiss Eszter, Vass Róbert

 

Fizika (BSc)

Nagy Dávid, Nagy István, Badankó Péter, Godó Bence, ifj. Szőr Zoltán, Riczu Gábor, Zákány Loránd András, Oláh Péter

 

Földrajz (BSc)

Balogh Csaba, Barkóczi Norbert Gábor, Csépke László, Dombi Ádám, Fortuna Balázs, Gácsi Zoltán, Kis János, Nagy Zoltán, Nagy Zsuzsa, Szekeres Zsolt, Varga Orsolya Gyöngyi, Farkas Gábor Péter, Laskai Szabina, Szima Erzsébet, Vincze Anita Erzsébet, Gáll Eszter, Cservenyák Tamás, Grigonca Márton, Jász Erzsébet, Lippai Zsanett, Szűcs Nándor László, Bodnár Dávid, Hegedüs Viktor György, ifj. Badar Zoltán, Kaló Dóra, Kéki Ildikó, Lengyel István Máté, Monyók Bence, Nádasi Ádám Ferenc, Szabó Dávid Antal, Kiss Gábor Viktor

 

Földtudományi (BSc)

Kis István, Papp László, Szász Marianna, Szlávik Kitti, Bálega Emese Mária, Bencze Viktor, Bónis Boglárka, Bulátkó Kornél, Egyed József, Fodor Judit, Gadóczi Mónika, Gombos Tünde, Kardos Béla, Lelesz Magdolna Erzsébet, Madarász Edit Evelin, Nagy Katalin Eszter, Pummer Tímea, Ujhelyi Judit Éva, Vincellér Amália Dóra, Barabás Enikő, Szabó Tamás, Magi Boglárka Zsanett, Marsi Gergő Ákos

 

Kémia (BSc)

Komádi Orsolya, Szilágyi Szandra, Ludányi Ágota, Boros Renáta Zsanett, Brezovcsik Károly, Fehér Péter Pál, Koppány Csenge Dóra, Lihi Norbert, Lövei Alida, Nagy Gábor, Parajdi-Losonczi Péter László, Patalenszki János, Pócsi Zsuzsanna, Raics Mária, Szabó Gergő Zsolt, Veres Péter

 

Környezettan (BSc)

Angyal Anita, Béres Krisztina, Dobos Csilla, Duró Norbert Ádám, Feri Diana Roxana, Laczkó Boglárka, Preku Enikő, Terjék Márta, Vitai Gabriella, Magyar Zsuzsanna, Szojka József, Vadász Gergő

 

Matematika (BSc)

Perecsényi Attila, Popovics Anna Bella, Radácsi Éva, Varga Gabriella, Szakál Péter, Szabó Márta, Ivancsó Teodóra, Kókai Henriett, Herczeg Zsófia Andrea, Földvári Attila József

 

Vegyészmérnök (BSc, ANA, ANK)

Abasiute Anna Alexandra, Asztalos József Attila, Baran Kristóf Andrzej, Bekő Júlia, Haja Judit, Hargitai Csilla Eszter, Husonyica Zsolt, Jakab Dávid Gábor, Lós Zsolt, Maczkó Csaba, Molnár Ákos, Orosz Anita, Tempfli Belinda, Topa Emőke Anita, Tóth Annamária, Ungvári Katinka

 

Villamosmérnök (BSc)

Bóta Dávid, Illés László, Iványi-Nagy Balázs, Kókai Pál, Papp Rita, Sebők Ágnes Mária, Raban Mohammed Nasser, Ugah Onochie Ifeanyi, Ferencz Dávid

 

BSc, levelező

 

Vegyészmérnök BSc lev.

Budai Jánosné, Tömöri Balázs Gergely, Kállai Zoltán

 

MSc, nappali

 

Alkalmazott matematikus (MSc)

Ferenczik Judit, Kiss Andrea Erzsébet, Nemoda Dóra Renáta, Porvázsnyik Bettina Livia, Szabó Lívia Dóra, Borus Gergő Gyula, Nagy Noémi

 

Biológus (MSc)

Domokos Dóra, Horváth Enikő, Pistár Zsuzsanna, Domán Marianna, Orosz Erzsébet, Szabó Mihály, Vári Tímea, Bocz Renáta, Bodnár Erika, Gyurecska Adrienn, Hankó Júlia Fruzsina, Hugyecz Boglárka, Karakó Ákos, Répási Viktória, Szénási Imre, Tóth Katalin, Vajda Csilla

 

Biomérnök (MSc)

Ág Norbert, dr. Bérczesné Szojka Anikó, Galgóczi Erika, Kosztya Erika, Kovácsné Orosz Anita, Luczai Brigitta

 

Biotechnológia (MSc)

Cserháti Pálma Kamilla, dr. Balázsi Mariann, dr. Ésik Zsuzsanna, dr. Kiss Lili, Györkei Dóra, Rigó Karolina, Szaniszló Szilvia, Viszt Orsolya Dalma, Resetár Anna

 

Fizikus (MSc)

Kovács József, Molnár Gábor

 

Geográfus (MSc)

Bertalan László, Bődi Andrea, Kovács Zoltán, Kovács Zsolt, Pilling Miklós, Szabó Endre, Tóth Balázs, Aradi Zsolt Gábor, Bódi Erika, Borsos Lajos, Rózsa Helga, Zsilinszky Pál Zoltán, Beregi Éva, Incze József, Sándor Gábor, Varga Zsuzsanna, Antal Norbert, Czégény Petra, Dorkó Anna, Erdei Adél, Forró Antal, Für Adrienn Henrietta, Hermann Orsolya, Izsold Ivett, Kovács Ádám László, Lukács Ágota, Nagy István, Pálóczi Ágnes, Pénzes Richárd, Rákó Krisztina, Rendek Sarolta Zsanett, Szakáll Anetta, Szilágyi Adrián, Szilágyi Zita, Tóth József Barnabás

 

Hidrobiológus (MSc)

Burkus Éva, Görgényi Judit, Herczeg Ildikó, Izsó Ádám, Kecskés Katalin, Kovács Bence, Kürthy Anett, Marinka József, Mihaliczku Erika, Novák Zoltán, Sebestyén Erzsébet, Szilágyi Zsuzsa, Téglás Tímea, Terenyei Eszter, Tóth Renáta, Urbán Zsuzsanna, Czeglédi István, Király Dávid, Kovács Réka Gabriella, Marsi Lívia Diána, Palombi Barbara, Petes Kata

 

Környezettudomány (MSc)

Bocsi Kinga, Kiss Bernadett, Kimák Ádám, Rák Sándor

 

Matematikus (MSc)

Bucsay Balázs

 

Vegyész (Msc)

Balogh Edina, Cerea Riccardo, Dávid Ágnes, Dóka Éva, Erdei Anikó, Koczka Péter István, Kovács Tünde, Marozsán Natália, Mezei Melinda, Mihály Gábor, Moldván Ágnes, Nagy Andrea, Nagy Gergely, Nagy Tibor, Nánási Márta, Németh Miklós László, Serfőző Dóra, Törzsök Brigitta, Makai Brigitta, Balogh Fruzsina, Cseh Anikó, Eszenyi Dániel, Katona Mihály, Pajtás Dávid, Szabados Péter, Szász Tímea, Szilágyi Enikő, Timári István

 

MSc, levelező

 

Biológus (MSc) (lev.)

Bartucz Anikó, Bozó Aliz, Csecsődi Judit, Forczig Mónika, Gyarmati Gábor, Matula Zsolt, Szepesi Áron

 

Vegyész (MSc) (lev.)

Hajdu Anikó, Lukács Zoltán, Máté Csilla, Molnár Miklós, Sándor Gábor, Séllei Tibor

 

Tanári mesterszak, nappali

 

Biológia

Döncző Boglárka, Papp Boglárka

 

Matematika

Kimáné Gartai Krisztina, Márton Anita, Szabó Anita, Gyimesi Eszter

 

Tanári mesterszak, levelező

 

Biológia

Barcsik Timea, Bezzeg József, Bukovics Ágnes, Debreyné Molnár Marianna, Denichné Hajdú Mónika Tímea, Dézsi Sándor, dr. Baloghné Kereszturi Andrea, Hopka Péterné, Jeneiné Fekete Marianna, Komlósné Oláh Mária, Nagy Csaba, Nagy Katalin, Nagy Zoltánné, Orosz Ildikó, Török Aliz

 

Fizika

Borbélyné Bacsó Viktória, Gulyás Krisztina, Kovácsné Sipos Jolán Mária, Kuti Erzsébet, Mihalik-Kiska Tünde, Németh Katalin Mária (Almásiné), Ondecs Ferencné

 

Földrajz

Kozmáné Kiss Beáta Katalin, Magyar Csaba, Nagy Zsoltné Berei Katalin

 

Kémia

Erdélyi István, Gál Judit, Guba István, Salánkiné Fekete Gabriella, Varsányi Edit

 

Környezettan

Dr. Szűcsné Kerti Anita, Dravnyik Zsuzsanna, Válentiné Báldos Éva, Varga Valéria Márta

 

Matematika

Dr. Hágenné Páll Andrea, Guba Ferenc Béla, Kocsis András, Pathó Zsolt, Rabina Roland Richárd, Vámos Róbert, Zsuponicsné Bátyay Erzsébet

 

Egyetemi képzés, nappali

 

alkalmazott matematikus

Lőrincz Tamás, Tóth István Márk, Túri József Attila

 

biológus

Krasznai Eszter Ágnes, Nagy Csaba, Nánásy Tibor

 

geográfus

Baksa Antónió, Brózik Károly, Paksi Barnabás Zoltán, Zséder Orsolya, Lengyel Attila

 

környezettudomány

Kith Károly, Ludmány Orsolya, Jenes Attila

 

molekuláris biológus

Dranka Tímea, Erdős Ádám, Icsó Diána, Pallér Ádám, Samu Attila, Schmelczer Iván, Somlai Gergő István

 

vegyész

Horváth Anikó, Kassay Zoltán, Kovács Győző, Zeke László

 

biológia–környezettan tanár

Pető Noémi

 

biológiatanár

Breza Zsuzsanna

 

földrajztanár (ANA, ANK, DNK)

Gáber Gusztáv

 

biológia tanár–környezettan (ANA, ANK)

Polyák László

 

földrajz–német tanár

Huber Marianna

 

kémia–környezettan tanár

Ékes Hajnalka

 

Egyetemi képzés, levelező

 

kémiatanár

Ablonci Diána

 

Szakirányú továbbképzés, nappali

 

angol-magyar természettudományi szakfordító

Galgóczi Erika, Kosztyi Beatrix, Kovácsné Orosz Anita, Ludányi Mercédesz, Tóth Mihály, Bódi Erika, Farkas Bence, Kovács Zoltán, Kovács Zsolt, Javenszki Józsefné, Józsa Éva, Kassay Zoltán, Kulcsár Eszter Zsuzsa, Nemes Andrea, Papp Zsuzsa, Kovács Győző

 

Szakirányú továbbképzés, levelező

 

Környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó

Barca Balázs Mihályné, Bazsó Zsolt

 

Környezetvédelmi és -fejlesztési szakértő

Békési Dóra

 

Pedagógus szakvizsga – Biológia

Schmatovich Márta

 

Pedagógus szakvizsga – Fizika

Kemény Péter Roland, Pál Mihály Imre

 

Pedagógus szakvizsga – Földrajz

Dénesné Deme Anna, Lászlófiné Turi Nagy Andrea, Sotús Szilvia

 

Pedagógus szakvizsga – Kémia

Kissné Dombrádi Edit Judit, Palyáné Berki Éva

 

Pedagógus szakvizsga – Matematika

Bessenyei Dorottya Klára

 

Középfokú szakképzés, levelező

 

Elektronikai technológus

Fazekas Krisztián, Varga Roland, Hevesi Sándor, Csizmadia Ferenc, Pallagi Sándor, Vértesi Lajos Sándor, Kedves Tamás, Szabad Miklós István, Rőth Sándor, Kelemen Gábor, Nyéki Antal, Kovács Péter Ákos, Csorvási József, Till Attila, Kovács Péter

 

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

segédlelkészi esküt tevő hallgatók

 

V. évfolyam, lelkész szak

Bencze-Kádár Bertold, Bodnár Márta, Czető Viktória, Farkas Zsuzsanna, Illés László, Juhász Katalin, Károlyi József, Kiss Péter, Kovács Márta, Kovács Tibor, Lakatos Edina, Lovász Adrienn, Mike Martin, Nyeső Ágnes, Paczári András, Péter-Szarka László, Repelik Gábor, Révész Orsolya, Szabó Pál

 

végzett hallgatók

 

Teológia szak, nappali tagozat

Gér András László, Szűcs Johanna, Tárnok Dávid Barnabás, Uszkai Noémi

 

Teológia–lelkész szak, nappali tagozat

Bakó László, Bogya Kis Noémi, Czető Norbert, Gégényi Béla, Kormány László

 

Hittanár-nevelő szak, nappali tagozat

Lovas Anett Csilla, Molnár Mónika

 

Hittanár-nevelő szak, levelező tagozat

Csiszárné Bengi Tünde, Fekete Gál Marietta, Sípos Péter István, Siposné Csomós Lídia

 

Pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szak:

Bodnár Eszter

 

Katechéta-lelkipásztori munkatárs szak, nappali tagozat

Szilágyi Tünde

 

Tanító szak, nappali tagozat

Balogh Renáta, Berkes Zsuzsanna, Csepely Ivett, Csige Imre, Csizmadia Tiborné, Fórizs Erika, Hajnal Ágnes, Hammer Beáta, Kovács Adrienn, Kovács Barbara, Markovics Erika, Németh Zsófia, Pető Beáta, Szabó Melinda, Szatai Brigitta, Tarcza Vivien, Tóth Renáta, Tőkés Éva

 

Tanító szak, esti tagozat

Brósch László, Vrancsik Balázs

 

Tanító-kommunikáció szak, nappali tagozat

Boros Enikő Violetta, Fazekas Kinga, Kovács Orsolya, Kovács Tibor

 

Informatikus-könyvtáros szak, nappali tagozat

Nagy Katalin, Tímár Tamás András, Vajda Szilvia

 

Kommunikáció és

médiatudomány szak, nappali tagozat

Bakos Judit Zsuzsanna, Barna Hajnalka, Berki Judit, Boda István, Bordás Ildikó, Bugyi Anett, Burai Dávid, Kardos Keve Péter, Mircse Tünde Emőke, Szőllősi Judit, Tomasovszki Kata, Török Tímea

 

Kommunikáció és

médiatudomány szak, esti tagozat

Kovács Margit Anita, Seres Krisztián

 

Felsőfokú szakképzések

 

Ifjúságsegítő szak, nappali tagozat

Botár Barbara Borbála, Csukás Nóra, Fehér Beáta, Gál Marietta, Galuska Balázs Miklós, Gönczi Ágnes, Hegedűs Zsuzsa, Jeges Barbara, Kiss Anikó, Koczka József, Lakatos Nikolett, Nagy Henrietta, Nagy Nóra, Nagy Zita, Nyitrai Judit, Pocsai Fruzsina, Srága Márta, Szabó Anett, Tóth Károly, Tőkés Éva, Varga Adrienn Erzsébet, Vári Andrea

 

Intézményi kommunikátor szak, nappali tagozat

Harsányi Zsolt, Holb Anna, Juhász Andrea Gréta, Katona Judit, Kovács Zsófia, Lakatos Henrietta, Pócsi Anna, Simon István, Sisa Mónika, Tóth Mihály Gábor, Tóth Roland, Végső Renáta

 

Intézményi kommunikátor szak, levelező tagozat

Pelles Tamás

 

Sportkommunikátor szak, nappali tagozat

Bognár Péter, Csermely Gábor, Kóti Gergő, Molcsány Andrea, Oláh Andrea, Ruda Mónika, Zwillinger Fanni

 

Sajtótechnikus szak, nappali tagozat

Balogh László, Debreczeni Attila, Labancz László, Lovász Szilvia, Szőllősi Nikolett, Turzai Nóra Edit

 

Teológiai doktorátust kapnakk

 

Szászi Andrea, Czagány Gábor, Csoma Judit Margit református lelkészek

 

Habilitációs oklevelet kapnak

 

Dr. Corneliu C. Simut, a Nagyváradi Emanuel Egyetem professzora

Dr. Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docense

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2