Új szelek fújnak – változások kora

Sitkey Mariann itt még ellenfélént, legközelebb pedig már csapattársként küzdhet a nyíregyháziakkal
Sitkey Mariann itt még ellenfélént, legközelebb pedig már csapattársként küzdhet a nyíregyháziakkal - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Kósa Árpád ismét helyet kapott a Magyar Röplabda-szövetség elnökségében, amelyet immár Ludvig Zsolt irányít.

Rendkívüli, tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Röplabda-szövetség, amelynek helyszíne a Testnevelési Egyetem aulája volt. A közgyűlés összehívására azért volt szükség, mert a május 16-i közgyűlést követően a tizenegy tagú elnökségből heten is lemondtak, így az határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt. Az elnöki posztra két jelölt volt: az egykoron Nyíregyházán tevékenykedő Ludvig Zsolt, korábbi főtitkár, illetve Vass Zoltán üzletember. A közgyűlés 43 szavazattal végül előbbit választotta elnökké, aki azonban előszavában jelezte, sőt írásba is adta, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.
Hasonló volt a helyzet az elnökséggel, amelybe végül Ancsin Ildikó, Baran Ádám, Csizmadi András, Hóbor Béla, Markovits László, Nagy Kornél, Novák László, Orosz Ferenc, Vass Zoltán mellett Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezető igazgatója került be. Így két hónap múlva újabb tisztújító közgyűlésre lesznek hivatalosak az érintettek.
Mindeközben a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női együttesénél is zajlik az élet. Miként arról korábban beszámoltunk, vezetőség munkájának eredményeként az előző szezont ötödik helyen befejező gárda a nemzetközi porondon is megmutathatja magát a következő évadban. A nyírségiek a Challenge-kupa selejtezőjének második fordulójában a szerb Jedinstvo Stara Pazovával csapnak össze. Az első, idegenben esedékes mérkőzést november 10–12. között, a visszavágókat pedig két héttel később tudják le. Ugyanakkor a játékoskeret is történt változás. Az eddig a Miskolci VSC színeiben szereplő center, a huszonkét éves Sitkey Marinann, illetve a rendkívül fiatal, tizennégy éves Kundrák Eszter csatlakozik a nyíregyházi klubhoz. A korosztályos válogatottban is figyelembe vett Kundrákot egyelőre a junior csapatban foglalkoztatja a stáb. A felkészülés augusztus 3-án kezdődik, mégpedig továbbra is Kőhalmi Richárd edző irányításával. A munkáját Natalja Akimova segíti a jövőben, aki a bajnoki mérkőzéseken is bevethető lesz, mindeközben a feladók képzésében aktívan kiveszi részét.

Karib-tengeri játékos érkezhet

A Fatum-Nyíregyháza előrehaladott tárgyalást folytat egy újabb légiós szerződtetése ügyében. A Trinidad és Tobagóról – a tervek szerint szeptember elején – érkező, nyitásfogadó és négyes ütő hölgyről egyelőre annyit tudni, hogy huszonhat esztendős, 187 centiméter magas. A Karib-tengeri ország válogatottjában is figyelembe vett játékos a nyíregyháziak harmadik légiósa lehet a brazil Debora Ribeiro Araujo, illetve a venezuelai Carolina Nelmaira Valdez mellett.

KM-KT








hirdetés