Újabb dráma, jöhet az ötödik meccs

Nagy csatában most a csabaiak (szemben) nyertek
Nagy csatában most a csabaiak (szemben) nyertek - © Fotó: Imre György
Nyíregyháza – Nagy lehetőséget szalasztott el a Fatum, hét játszmalabda is kevés volt a negyedik szettben.

Bekezdtek a hazaiak. Egy támadás, egy blokk és egy ász után 3:0-ra húztak a csabaiak szerda este a női röplabda Extraliga elődöntőjének negyedik felvonásán. A Fatum-Nyíregyháza persze nem azért utazott a békésiekhez, hogy asszisztáljon.

Hollósy László azonnal időt kért, rendezte a sorokat. Sikerrel, hiszen Tatjana Matics két remek nyitása után 8:7-re már a nyíregyháziak vezettek. Az izgalmas labdamenet után hol kevesebb, hol több pont volt a mieink előnye, és ez elegendő volt az első szett megnyeréséhez.

Az idegek harca volt

A folytatásban korábban átvette a vezetést a Jasmine White vezérletével remeklő vendégcsapat. Paul Bogdan, a hazaiak edzője feladócserével próbálta tartani a lépést. Időnként minimális volt Da­nelle Brisebiosék előnye, sőt a szett derekán fordítottak is Tatjana Bokanék. Nem sokáig örülhettek a csabaiak, mert Francesco Genesisék ismét magasabb fokozatra kapcsoltak. Az idegek harcába mindkét oldalon becsúsztak rossz nyitások. Izgalmas játék után játszmalabdához jutottak a csabaiak, amit fantasztikus labdamenet után Bokan váltott pontra, és egyenlítettek a házigazdák.

A harmadik szett elején is a vendégek vezetgettek, majd visszatért a válogatott feladó Tálas Zsuzsa, rossz labdaérintéssel – ilyen volt a harmadik meccsen a Continental Arénában is. Mindkét oldalon be-becsúsztak hibák, így Szonja Kalicsanyinék nem tudtak megnyugtatóan meglépni. Olyannyira nem, hogy fordítottak a békésiek. A játsz­ma ezen szakaszában nem ment a mieinknek, 19:17-nél időt is kért Hollósy László. Két elhibázott vendégtámadás után a nyíregyházi térfél fölött ért mennyezetet a labda. Aztán egy lenyelt és egy szerencsés nyitással közelítettek a harmadik szett megnyeréséhez a csabaiak. Az egy pillanatra leültetett Matics ásszal, Kalicsanyin egy jó blokkal tartotta életben a vendégeket. Mindhiába, mert Bokan huszadik pontjával szettelőnyhöz juttatta csapatát.

Hétfőre maradt a döntés

A negyedik etapban döcögős kezdés után állva hagyta ellenfelét a Fatum, és hét játszmalabdához jutott. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy ez kevés lesz, ám azok nagyot kaszálhattak volna. Lucija Mlinar ugyanis kilencszer is nyithatott, az utolsó utáni labdamenet végén a negyedik szettben beálló Glemboczki Zóra értékesítette a mérkőzéslabdát, ezzel nyertek a csabaiak és egyenlítettek a párviadalban. A mindent eldöntő ötödik meccs hétfőn este lesz a Continental Arénában.

Röplabda: Női Extraliga, elődöntő, negyedik mérkőzés

Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza 3:1 (-19, 23, 21, 24)

Békéscsaba, 1500 néző, v.: Bátkai-Katona, Jámbor.

Békéscsaba: Ivanovics 3, Perovics 5, Bodovics 1, S. Medics 8, Tálas 2, Bokan 24. Csere: Molcsányi (liberó), Mlinar 19, Szpin, Bodnár 4, Fábián 1, Glemboczki 4. Vezetőedző: Paul Bogdan.

Fatum-Nyíregyháza: Genesis 4, White 14, Brisebois 13, Matics 10, Kalicsanyin 6, Varga 15. Csere: Tóth F. (liberó), Ancsin, Szabó, Mayfield. Vezetőedző: Hollósy László.

1. játszma (27 perc): 3:0, 4:2, 7:5, 9:9, 10:13, 14:14, 15:18, 17:19, 18:22

2. játszma (30): 0:1, 2:1,4:5, 5:8, 6:9, 7:11, 8:12, 9:13, 12:15, 14:15, 15:16, 16:17, 17:20, 18:21, 20:23, 22:23

3. játszma (29): 1:0, 2:1, 3:6, 5:6, 6:7, 8:11, 12:12, 14:12, 16:13, 17:15, 17:17, 20:17,22:18, 22:20, 23:21.

4. játszma (26): 1:0, 2:1, 3:6, 6:7, 7:15, 9:16, 10:17, 11:18, 13:21, 14:22,17:24.

Mesterszemmel

Bogdan Paul: – Ez a meccs is megmutatta, bármi megtörténhet. A karrieremben veszítettem már szettet 23:10-ről és nyertem is hasonló állásból. Ez a röplabda. Ami nagyon fontos nekem, hogy a lányok küzdöttek, azok a játékosok is bíztak magukban, akik kevesebbet szoktak játszani. Igazi csapatmunka volt!

Hollósy László: – Ezt el kell felejteni, a folytatásra kell koncentrálni.

A három győztes meccsig tartó párviadal állása: 2–2.

ML








hirdetés