Újabb elfogás- ezúttal Fehérgyarmaton

Fehérgyarmat – A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya még 2012-ben, magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor még ismeretlen elkövető egy kisari házba tört be, ahol az egyik szobához érve annak ajtaját berúgta, és az ott tartózkodó 67 éves idős férfit több alkalommal, puszta kézzel megütötte, majd elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás során, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség a bejelentést követően azonnal megkezdte az akkor még ismeretlen elkövető felkutatását, melynek során 2013. januárjában elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tettest. Az ügyben az elkövetőt a rendőrség gyanúsítottként kihallgatta, aki részletes beismerő vallomást tett.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. József 20 éves kisari férfival szemben magánlaksértés és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.








hirdetés