Újabb kaland a Tisza völgyében

By Ladányi Tóth Lajos
Tiszavölgy Kalandtúra
Tiszavölgy Kalandtúra
Nyíregyháza – Közel egy hónapja „Az év legnagyobb fenntarthatósági rendezvényének”, a Tiszavölgy Kalandtúrának 350 kerékpáros vágott neki.

Most pedig, íme, itt a következő etap: a Záhony és Tokaj közötti túraszakasszal folytatódik péntektől vasárnapig a Tisza völgyébe szervezett kalandtúra. A Sárospatakról induló szakaszra még korlátozott számban várják a túrázók jelentkezését.

A 40 millió forint összegű uniós pályázati támogatásból finanszírozott kalandtúra résztvevői az első hét végén a Tiszabecs és Záhony közötti folyómentét barangolták be, a második szakasz során pedig a magyar-ukrán határvárostól a tokaji borvidékig vezet az útjuk. A nyár öt hét végéjén alkalmanként 350 főnek van lehetősége arra, hogy teljes ellátással, ingyen eltöltsön három napot és két éjszakát a Tisza völgyében, miközben kerékpározva, gyalogolva, evezve felfedezik az adott környék nevezetességeit.

Ami a soron következő programsorozatot illeti: az aktuális mezőny pénteken, tárogatószó mellett rajtol el Sárospatakról, az igazi kaland azonban a Zemplén egyik legszebb természeti látványosságánál, a Megyer-hegyi tengerszemnél egy látványos kötéltechnikai feladattal kezdődik. A Rákóczi-vár bebarangolása után evezés következik a Bodrogon, de a Karos határában lévő múzeumpark, a karcsi Árpád-kori templom és a pácini kastély egyaránt szerepel a túra megállóhelyei között.

A kisrozvágyi Berzsenyfaluban lóra ülhetnek a résztvevők, akik kipróbálhatják magukat az íjászkodásban és sámándobolásban, valamint megkóstolhatják az ősök ételeit. A dombrádi pihenő után Záhonyba jutnak el, ahol a vasutasnap keretében megismerkedhetnek a vasúti közlekedéssel, meglátogatják a zsurki fatornyos templomot, a kalandozás pedig evezéssel folytatódik a Tisza-menti holtágakon és a szabolcsveresmarti tavon.

A kecskefejést és a kenyérsütést is elsajátíthatják a kalandra vágyók, akik Paszabon megtudhatják, hogyan készülnek a szőttesek és felkeresik a százéves tiszaberceli szivattyúházat. A programban szerepel még varsakészítés és tiszai harcsafogás is, a résztvevők a szabolcsi földvárnál érnek célba vasárnap.








hirdetés