Újabb sikert értek el a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói

Újabb sikert értek el a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói
Fehérgyarmat – Az Örökségünk ’48. országos történelmi vetélkedő döntőjében, gimnáziumi kategóriában a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium csapatai kettős győzelmet arattak, megszerezve a rangos verseny első és második helyezését is.

A 10. A osztályosokból álló csapatok két, a reformkor és szabadságharc időszakával foglalkozó írásbeli forduló megoldása után jutottak az országos döntőbe. A 12 legjobb eredményt elérő csapat 2018. március 24-én Budapesten a Honvédelmi Minisztérium Művelődési Ház Stefánia Palotájában mérte össze tudását, ahol írásbeli és szóbeli feladatokat kellett megoldaniuk. Számot adtak lexikai tudásukról, térképismeretükről és a Függetlenségi nyilatkozat kiadását megelőző időszak vitáinak bemutatásával bizonyították talpraesettségüket.

gyarmat

Első helyezett csapat: Panulin Boglárka, Somlyai Liza, Kelemen Mátyás,

második helyezett csapat: Torma Enikő, Tuba Lívia, Tamás György,

felkészítő tanáruk: Miklósné Király Éva.

– Márton József –








hirdetés