Újabb villámcsődületre készülnek a fiatalok Nyíregyházán

A Hétköznapi flashmobok csoport legutóbb a Csodavár feljesztőközpontot támogatta
A Hétköznapi flashmobok csoport legutóbb a Csodavár feljesztőközpontot támogatta
Nyíregyháza – Újabb megmozdulásra készül a Hétköznapi flashmobok csoport. Hogy mikor, azt egyelőre nem árulhatják el a fiatalok, annyi segítséget azonban adtak, hogy villámcsődületük ezúttal sem szűkölködik majd vidámságban és derűben…

– Továbbra is várjuk azoknak az embereknek, cégeknek a jelentkezését, akik – rászánva életükből néhány órát – eljönnek a táncpróbákra és egy adott helyen és időben közösen segítik a kiválasztott civil szervezetet, mely ezúttal a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület – mondta el érdeklődésünkre Potor Eszter, az esemény egyik szervezője. A próbák helyéről, időpontjáról és minden egyébről a csoport Facebook-oldalán tájékozódhatnak, akik csatlakoznának a megmozduláshoz.

– KM –








hirdetés