2011.11.24 16:19; Frissítve: 2011.11.24 16:19


Beruházás-megvalósítási támogatás vállalkozásoknak, önkormányzatoknak

Nyíregyháza, 2011. november 24., csütörtök (MTI) – A beruházási ötlettől, a finanszírozáson át, a megvalósításig ad támogatást a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv), valamint a települési önkormányzatoknak a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. Ecospinning programja – mondta Balás Piri László, a szervezet stratégiai vezérigazgatója csütörtökön Nyíregyházán egy gazdasági fórumon.
SZON.hu

A program eddig már több tízmilliárd forint értékű fejlesztés megvalósítását indította el országszerte, és a lehetőség iránt nagynak mondható az érdeklődés – mondta az állami tulajdonú társaság vezetője. Kiemelte: például a balatonfüredi városközpont teljes megújítása is a program segítségével valósult meg. Csontosné Maleczki Ilona, a holding tagvállalata, az észak-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig 12 befektetés megvalósítását támogatták, több mint 250 millió forint összeggel.

Tájékoztatása szerint az Ecospinning program nyújtott segítséget például a nyírmadai Pig and Hús Sertéstenyésztő-, Hizlaló- és Értékesítő Kft. környezetvédelmi célú beruházásához, illetve állatállományának úgynevezett genetikai cseréjéhez. Az újfehértói Fehértó Élelmiszeripari-Kereskedelmi Szolgáltató Kft. pedig a termelői kapacitását bővíthette és technológiáját korszerűsíthette a támogatással. Nyíregyházán egy idegenforgalmi beruházás valósult meg: a Tölgyes Panzió kialakítása és éttermének rekonstrukciója.

A három vállalkozás egyenként 50 és 100 millió forint közötti összeget kapott, beruházási tőkeként, vagy tagi kölcsönként fejlesztési terve megvalósításához. Balás Piri László közölte: a program lehetőség arra, hogy mindazok a kis- és közepes vállalkozások, illetve települési önkormányzatok, amelyeknek értékes innovációs ötleteik, fejlesztési elképzeléseik vannak, teljes körű szakmai szolgáltatást és pénzügyi megoldást találjanak terveik kivitelezéséhez. Így közreműködnek a pályázati lehetőségek feltárásában, a pályázatok elkészítésében, sőt a szükséges tőke, vagy előfinanszírozási összeg előteremtésében is. Az utóbbit a Magyar Fejlesztési Bank segítségével biztosítják.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Újfehértó.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Újfehértó
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása