Vállapos sportolók
– A film a Magyar Honvédség és a sport mindenkori szoros kapcsolatát dolgozza fel. A honvédség állományából számos olimpiai, világ-és európa bajnok került ki az elmúlt évtizedek során: elég, ha csak Varga János ezredes olimpiai bajnok birkózóra, Kárpáti Rudolf vezérőrnagy 6-szoros olimpiai bajnok vívóra, vagy éppen a legendás „száguldó őrnagyra”, Puskás Ferencre gondolunk – említette a film producere, Nagy Sándor István, akinek családja Újfehértóról származik. – Az alkotók a haza és a nemzet egyenruhás szolgálata iránti csodálatukból és elkötelezettségükből vállalták önként a film elkészítését. A forgatás feltételeinek megteremtésében jelentős segítséget nyújtott a Honvédelmi Minisztérium, mely kezdetektől partnerként segítette a film létrejöttét.
A szereplők őszintén mesélnek katonai és kiemelkedő sportpályafutásukról. A filmből kiderül, hogyan lesz egy katonából élsportoló és hogyan teremt ehhez kedvező feltételeket a Magyar Honvédség. A honvédelmi vezetők között is szép számmal akadnak, akik aktív, kiemelkedő sportolók, vagy tevékenységükkel jelentősen támogatják a honvéd sportolókat.
Néhány név a szereplőgárdából: a tiszalöki születésű dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Wing Tsun Kung-Fu 4. fokozatú mestere; dr. Szarka Gábor ezredes (dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke), a Budapesti Honvéd sportegyesület Kosárlabda-szakosztály társadalmi elnöke, Márton Zsolt őrnagy, labdarúgó játékvezetői asszisztens, az országos keret tagja, a Kinizsi Honvéd sportegyesület elnöke; dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes, közelharc-kézitusa szakértő, szakosztályelnök; Kassai Viktor FIFA-játékvezető; Kővágó Zoltán százados, az athéni olimpiai ezüstérmes diszkoszvetője, a 2012-es londoni olimpia magyar reménysége; Martinek János ny. őrnagy olimpiai bajnok öttusázó; Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, országgyűlési képviselő, Győr polgármestere. A film narrátora Sinkovits-Vitay András, a legendás Sinkovits Imre fia, akit főként szinkronszerepeiből ismerhet a közönség (Gyűrűk Ura trilógia-Boromir, X-Men trilógia-Farkas, Jóbarátok sorozat-Chandler).
A film egy sorozat első része, az alkotók szeretnék elkészíteni a folytatást is, ami a Magyar Rendőrség vállapos sportolóit helyezné előtérbe.
Ladányi Tóth Lajos