Háromszor halt meg lélekben az elmúlt hónapokban az Újfehértón élő Csukrán Mihály. Februártól április végéig ugyanis háromszor műtötték meg, pontosabban háromszor amputálták keringési problémák miatt a bal lábát, így napjainkban már kerekesszékben fogadja a hozzá látogató vendégeket.

Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mi minden játszódott le benne, hiszen egész élete a sport körül forgott: egykoron aktív bokszoló volt, aztán maratoni futásokon vett részt, majd sportrendezvényeket szervezett Újfehértón a gyermekeknek.

Járókerettel reggelente

A szobába belépve két tárgyat vesz észre azonnal a látogató: az asztalon egy Kelet-Magyarországot, az ágy mellett pedig egy kézi súlyzót.

– A húgom minden reggel behozza a Kelet-Magyarországot, amelynek huszonöt éve előfizetője vagyok. Amikor bekerültem a kórházba, akkor lemondtam, hiszen úgy sincs itthon senki, de amikor hazajöttem május elején végleg, újra előfizettem rá – magyarázta a pillantásomat követve, aztán őszintén rátért a betegségére.

– Az orvosok azt mondták, hogy a sok futástól tönkrement a lábam, azért vannak a keringési problémák. A debreceni Kenézy Gyula Kórházban először csak a bokánál amputáltak, de a harmadik műtétnél már a térd alatt. Bár egy picit még fáj, de már két hete nem szedek fájdalomcsillapítót. Szerencsémre a családban van egy szakápoló, minden második nap ő kötözi át a sebet. A kerekesszék mellett van egy járókeretem is. Minden reggel végigmegyek vele a lakásban, hogy edzésben legyen a másik lábam. Ezzel az alumínium kerekes­székkel egyedül még nem merek kimenni az utcára, mert a kerekei közel vannak egymáshoz, s így könnyen felborul, de ha van segítségem, kimozdulok itthonról is. A napokban meg is látogattam a nagymamámat, aki 95 esztendős.

Tíz napig nem evett

Most már felszabadultabban beszél a kórházi napokról, amelyeket azonban odabent teljesen másképpen élt meg.

– A kórházban akkora fájdalmam volt, hogy öngyilkos akartam lenni. Először tíz napig nem ettem, mert éhen akartam halni, a szobatársak ezért fényevőnek is neveztek. Aztán bevettem 10-15 gyógyszert a harmadik műtét előtt, de végül kihánytam a tablettákat, és április 27-én harmadszorra térd alatt amputálták a lábam.

– Nem lehet elmondani, mit éreztem. A lelki fájdalom talán még nagyobb volt a tes­tinél. Nehezen fogadtam el, hogy én, aki egész életében örökösen mozgott és önálló volt, most ágyhoz vagyok kötve és más segítségére vagyok rákényszerülve. Rácz Félix, a profi ökölvívó menedzser és Kocsis Árpád sportszervező menedzser öntött lelket belém, hogy ne csináljak ostobaságot, hogy lehet ilyen állapotban is teljes életet élni. Átgondoltam a lehetőségeimet, s úgy gondoltam, hogy a jövő évben elindulok a 701. maratonomon Budapesten. Ezzel nemcsak magamnak bizonyítanék, hanem tisztelegnék Kocsis Árpád előtt is, aki immár 30 éve szervez sportrendezvényeket – folytatta Csukrán Mihály. – A távot hátrafelé szeretném megtenni, a kerekes széket kézzel hajtva. A súlyzó azért van itt, mert muszáj erősítenem a karom. Mint már említettem, az alumínium tolószék könnyen felborul, ezért vettem egy vasból készült kerekesszéket is, amelyet egy ismerősöm átalakít: meghosszabbítja, hogy a kerekek ne legyenek közel egymáshoz, s akkor nehezebben tud felborulni. Ha készen lesz, azzal már ki tudok majd menni az utcára is gyakorolni.

Tervei vannak és éltetik

– A rokonok gondozzák most a sportpályámat, ahol júliusban ismét szeretnék tábort tartani. A gyerekek mozoghatnak, sportolhatnak, én meg majd a tolószékből osztogatom nekik a fagyit. Augusztus 20-ára futóversenyt szeretnék szervezni, a kisebbek pedig indulhatnának a műanyag motorok versenyén. Tervezem továbbra is a beteg fiatalok meglátogatását, most éppen azon töröm a fejem, milyen játékot vegyek az egyik kisfiúnak – mereng el a távolban. – Úgy érzem, átestem a holtponton, most már nem foglalkozom a betegséggel, hiszen terveim vannak, s azok éltetnek. Nem adom fel, az nagy gyávaság lenne…

MML

VISSZA A KEZDŐOLDALRA