Újraéled a nemesség Szatmárban

Akt.:
Újraéled a nemesség Szatmárban
© fotó: Sipeki Péter
Cégénydányád – A cégénydányádi SzamosFeszt második napján, szombaton adták át a szatmári térség turisztikai életét meghatározó nemesi portát, kézműves házat és pajtaszínházat. Az esemény díszvendége az Országgyűlés elnöke, Kövér László volt.

Az ünnepélyes átadáson dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a közéletben nem lehet érzéketlen kőként részt venni, ez a fajta szerepvállalás kizárólag hittel és szeretettel végezhető. Fekete Károly, a Tiszántúli Református egyházkerület püspöke a hely szelleméről szólt és azt mondta, az csak akkor érzékelhető, ha közel megyünk az értékeinkhez, Szatmár pedig értékekkel teli hely, ahová van miért elzarándokolni, ahol van mit megmutatni. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő megköszönte a kormány nemzetegyesítő intézkedéseit és örömét fejezte ki amiatt, hogy a rendezvény szervezői nem feledkeztek meg a határokon túl élő magyarokról, és vendégként jelen lehetnek erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarok.

Cégénydányád polgármestere, Kelemen Róbert a most megvalósult fejlesztések előzményeiről beszélt. Azt mondta: aki legutóbb 2010 előtt járt a településen, azt tapasztalja, hogy ez már egy másik Cégénydányád. – Öt éve még nem volt művelődési ház, nem voltak virágos porták, nem volt közös cél. A mi dolgunk az, hogy amit az idősek elkezdtek, továbbvigyük, de úgy, hogy egy XXI. századi falut alakítsunk ki – mondta a polgármester és megköszönte az erőfeszítéseket azoknak, akik segítették a munkáját, de azoknak is, aki hátráltatták – utóbbiaknak azért, mert még elszántabbá tették, jobb munkára sarkallták.

Kövér László szavai szerint ami Cégénydányádon megvalósult, az időtálló példa mindenki számára. – Az itt élők felismerték, hogy a kultúra megőrzése, a magyarság ápolása nem divatjamúlt teher, hanem lehetőség. Önbecsülésre sarkall, a közösségtudat erősítése pedig a vidékfejlesztés egyik útja. A cégénydányádiak tudják, hogy a nemzet megmaradásához a határokon belül és kívül élő magyarok erejét egyesíteni kell, ezért is van nagy jelentősége, hogy ez a hely a magyarok találkozóhelye lehet. A Szamosfeszt jelmondata, az Adj Isten Szatmárban! otthonosan cseng Magyarországon és az ország ezen vidékén. A vendégszereteten túl benne van a hűség is: hűség a hazához, az önrendelkezéshez, a nemzethez – mondta az Országgyűlés elnöke és hozzátette: azt kívánja, hogy nagyon sokan hallják meg és fogadják a szatmári adjon isten!-t.

A Szamosfeszt szombaton este és vasárnap is remek programokkal, kiváló énekesekkel, táncosokkal várja az érdeklődőket, akik természetesen a most átadott fejlesztéseket is megtekinthetik.

Fotók: Sipeki Péter


Kövér: a vidékfejlesztés legfontosabb eleme a közösségi azonosságtudat megerősítése
Cégénydányád, 2015. július 4., szombat (MTI) – A vidékfejlesztés legfontosabb eleme a közösségi azonosságtudat megerősítése – jelentette ki Kövér László a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon szombaton. tovább »








hirdetés