Ukrajna Janukovics nélkül?

Ukrajna Janukovics nélkül?
Ukrajna Janukovics nélkül? - © Fotó: Pusztai Sándor
Ukrajna – Ezzel a címmel szerveztek demonstrációt Ungvár belvárosába, a Színház térre, az Ung partján.

(Már több napja tart egyébként ez a demonstráció sorozat, amely során Kijevben ledöntötték a Lenin szobrot is.)

Összegyűlt a jelszavakat kiabáló tömeg, két vezérszónok énekelt, majd körbevonultak a városban. A téren nem volt sok rendőr, a felszerelésük alapján nem készültek összecsapásra. A tömeg közelében 6 egyenruhást láttunk, de feltehetően többen is voltak készenlétben.

A tömeg tett egy nagy kört a városban, majd visszatértek a Színház térre. A tömeg nagyságát kb. 2000 főre becsültük. Teljesen békés volt a hangulat. Két napot adtak az Azarov vezette kormánynak arra, hogy átadja a hatalmat.

Ungváron általában nem lehetett érezni az országos indulatokon túl sokat, ami az Uniós csatlakozás lehetőségét érintette. Több autóra kitették az ukrán zászlót. Mint a hírekből közismert, erősen megosztja Ukrajnát, hogy az Európai Unióhoz közeledjen az ország, vagy Oroszországgal fonja szorosabbra a köteléket. A kormányon lévő Viktor Janukovics elnök távozását követelik az unióhoz közeledni akarók, akik viszont attól tartanak, hogy Ukrajna nem lenne egyenrangú partnere az Európai Uniónak, az erős függés miatt inkább Oroszországgal szeretnének hosszú távú stratégiai együttműködést.

Címkék: , ,







hirdetés