2012.05.1 12:11; Frissítve: 2012.05.1 12:11


Ukrajnai robbantások: elvesztette a karját az egyik sérült – videó

fotó: Dmitriy Dvorsky / AP fotó: Dmitriy Dvorsky / AP
Ukrajna – Az ukrán hatóságok nyilvánosságra hoztak egy videofelvételt, amely a kelet-ukrajnai Dnyepropetrovszkban elkövetett robbantássorozat első eseményét rögzítette.

alt hiba beküldése

A zsúfolt villamosmegállóban történt robbanást a Szerov és a Karl Marx utcák kereszteződésében elhelyezett térfigyelő kamera vette fel. Ezen jól látni, hogy pár perccel a detonáció után már népes kíváncsiskodó tömeg gyűlt össze a megálló körül, a mi könnyen még több áldozatot követelhetett volna, ha egy másik pokolgép van a helyszínen.

 

A kelet-ukrajnai iparvárosban az elmúlt pénteken négy különböző helyszínen robbant pokolgép délben, körülbelül 10-20 perces időközökben. A robbanószerkezeteket az elkövetők betonból öntött szemétgyűjtőkben helyezték el. A szétrepülő repeszek 30 embert sebesítettek meg. Közülük huszonhatot kellett kórházba szállítani. Különböző források szerint 5-6 sérült állapotát minősítették súlyosnak. Egy fiatal nőnek például az arca roncsolódott össze, egy középkorú férfinak pedig a bal karját szakította le könyökön felül egy betondarab.

A hatóságok eleinte terrorcselekménynek ítélték a történteket, ám később megváltozott a véleményük, és jelenleg minden egyes robbanást különálló cselekményként vizsgálnak. A keddi jelentések szerint még 14 sérült szorul kórházi ellátásra. A rendőrség határozottan cáfolja azokat a felröppent híreszteléseket, melyek szerint halálos áldozata is lett volna a robbanásoknak.

- Palkó István -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2