Helyi közélet

2017.02.15. 19:39

Az ördög a legmenőbb

Régóta mondom, manapság széles e világon az ördögnek van a legremekebb promója, ami ráadásul évről évre egyre sikeresebb. Lassan már a csapból is ő folyik, a névjegyét megtaláljuk mindenütt, amerre csak nézünk. Persze, nem kell a három hatosnak, vagyis a sátán számának karikázni a szemünk előtt, hogy a pokol kénköves urát láthassuk a szaporodó jelekben. Matyasovszki József jegyzete.

Ott van például az új tévésorozat, amelynek nemes egyszerűséggel a Lucifer címet adták. Ebben a démon egy percig se rejtőzködik, de minek is tenné, amikor sokak szemében annyira szexi és menő. Újabban már a Szabolcs Kupán is divatot csinált. Tessék csak fellapozni lapunk keddi számát, s megnézni az ott készült fényképen az egyik modellt a fekete szarvaival. De az már mindennek a teteje, hogy még a geil Valentin-napba is belepiszkít. Láttam ugyanis a minap egy vörös lufiszívet, ami szarvakra inkább emlékeztetett, mint szívalakra. És akkor még nem beszéltünk a halálfejes tanszerekről, a piros szarvú babákról, a denevéres kiegészítőkről, s a sok bagolyról, ami régen az alvilág urának szimbóluma volt. Itt tartunk hát: a fenevad celeb lett, s mi lelkesen csápolunk neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában