Ulánusok Nyíregyházán

Akt.:
Ulánusok Nyíregyházán
© Fotó: KM
Nyíregyháza – Az ünnepélyes megnyitó után a korabeli tűzfegyverek működéséről tartottak bemutatót.

A Jósa András Múzeumban szombaton nyílt meg az a vendégkiállítás, mely 600 kilométer távolságból, egészen pontosan Minsk-­Mazowieckiből érkezett Nyíregyházára. Az ünnepélyes megnyitó alaphangulatát a debreceni dandárzenekar katonás taktusai adták meg.

– A magyar huszárok és a lengyel ulánusok egy tőről fakadnak – kezdte ünnepi köszöntőjét dr. Bene János múzeumigazgató, aki hosszasan beszélt a lengyel–magyar barátság gyökereiről.

Lengyel hagyományőrzők

A megyeszékhely önkormányzatának nevében dr. Ulrich Attila üdvözölte a Lengyelországból érkezett vendégeket, köztük a 7. Ulánus Ezred előtt tisztelgő hagyományőrzőket.

A vendégkiállítás hivatalos megnyitóján jelen volt a Minsk-Mazowiecki Ulánus Múzeum igazgatója is, aki a magyar és a lengyel történelem több metszéspontjára is felhívta a hallgatóság figyelmét.

– Amikor II. Rákóczi Ferenc Varsó környékén járt, ott kapta a hírt, hogy az orosz cár el akarja őt fogni, ezért pár napig egy környékbeli kastélyban húzta meg magát – említett egy példát Leszek Celej. Hozzátette: ő és a lengyel küldöttség két napja érkezett meg Nyíregyházára, gyönyörűnek találták a megyeszékhelyt.

– Mi is szeretettel várjuk a nyíregyháziakat a jövő augusztusi ünnepségünkre, mely a lengyel függetlenség kivívásának és az 1920-as oroszok felett aratott csodálatos győzelemnek állít emléket – fogalmazott Leszek Celej múzeumigazgató.

Dzsida, avagy pika

A kiállítás megnyitóján elhangzott az is: a lengyel ulánus, akárcsak a magyar huszár, könnyűlovas katona volt, történetük a XVII. századba nyúlik vissza. Jellegzetes fegyverük (a szablya mellett) a közel 3 méter hosszú lándzsa, a dzsida, vagy más néven pika.

KM-TG








hirdetés