2012.05.17 12:26; Frissítve: 2012.05.17 12:26


Uniós támogatású természetvédelmi kampány Szabolcsban

Nyíregyháza, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – Az Európai Unió támogatásával természetvédelmi kampányt indított a nyíregyházi Ifjú Botanikusok Baráti Köre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

alt hiba beküldése

Lukács Attila, projektvezető csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az Így lesz kerek a világ! - Ember és természet harmóniában elnevezésű, decemberig tartó program célja a természeti értékek és erőforrások megőrzése, a fenntartható fejlődés erősítése, illetve a hozzá kapcsolódó viselkedésminták terjesztése.

Az unió – a szervezet pályázatát elfogadva – 95 százalék arányú, több mint 31 millió forint támogatással segíti a kampány megvalósítását.

A 2001-ben természetvédelmi céllal alakult baráti kör kiállításokon és rendhagyó iskolai órákon hívja majd fel a figyelmet a természeti értékek megőrzésére, környezetbarát módon történő hasznosításának fontosságára.

Rendeznek természetvédelmi konferenciát és szerveznek tanulmányutat is. Az utóbbin a települési önkormányzati képviselők vehetnek részt és a Beregi-síkságon nézhetik meg, hogyan lehet és kell a helyi természeti értékeket figyelembe venni a gazdaságfejlesztési tervek kidolgozásánál.

A szervezet tagjai ott lesznek a térség nagyobb fesztiváljain is, hogy ösztönözzék a kívánt viselkedésminták átvételét. Kampánysátrukba várják majd a résztvevőket például a több tízezer látogatót vonzó, július 18-22. közötti rakamazi Hegyalja-, valamint az augusztus 24-31. közötti nyíregyházi Vidor Fesztiválon. Emellett nyereményjátékot, valamint video-, fotó-, rajz-, vers- és mesepályázatot is kiírnak a természetbarát szemléletformálás elősegítésére.

Szorgalmazzák a vegyszermentes élelmiszerek fogyasztását és a természetes anyagok használatát is a háztartásokban. Népszerűsítik továbbá a szabadidő természetben való eltöltését, a kirándulások, túrák, közösségi játékok és piknikek szervezését. A baráti kör tagjai a kikapcsolódni, pihenni vágyóknak azt is javasolják, hogy lehetőleg közösségi közlekedési eszközökön vagy kerékpárral keressék fel a helyi, főként természetvédelmi oltalom alatt álló területeket, és környezetbarát módon fedezzék fel az ottani értékeket.

- MTI -

 

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2