Ünnep – betegségek árnyékában

Akt.:
Ünnep – betegségek árnyékában
© Ünnep – betegségek árnyékában | Fotó: Sipeki Péter
Kálmánháza, Petőfitanya – A Reszler család is készül lehetőségei szerint a karácsonyra, de a gyógyszerek sok pénzbe kerülnek.

Azért születtünk erre a világra, hogy boldogságban, megértésben, szeretetben éljünk. Gyakran azonban betegség árnyékolja be a korábbi önfeledt örömet, s a folyamatos kezelések, gyógyszerfogyasztások rányomják bélyegüket a családok mindennapi hangulatára.

Az élet úgy hozta, hogy a kálmánházi Petőfitagban élő Reszler család minden tagja szenved valamilyen betegségben.

Nem volt könnyű a családtagokkal egyszerre találkozni, hiszen hiába van otthon délelőttönként az édesanya és az édesapa, a két leány már reggel elindul óvodába és iskolába, esténként pedig az édesanya ér haza a legkésőbb.

Így tulajdonképpen a háziasszonyi szerepet a férj, Reszler János vette át, mivel egész nap otthon tartózkodik. Igaz, ő készségesen lemondott volna erről a feladatkörről, de egy sportbaleset nagymértékben meghatározta, illetve átalakította a további életét.

– Huszonhét éves koromban amputálták a jobb lábamat – elevenítette fel a fájdalmas emléket vasárnap délelőtt a családfő a kis étkezőben, ahol vaskályha ontotta a kellemes meleget. – Aktívan fociztam fiatal koromban, igazolt játékos voltam. Budapesten egy vállalati teremtornán bokán rúgtak. Bedagadt, zsibbadt a lábfejem, ha víz érte, rettenetesen fájt. Az orvosok először reumára gyanakodtak, majd Nyíregyházán már az érsebészeten kezeltek. Volt bennem műér is, de iszonyú fájdalmaim voltak, így aztán 1987-ben megműtöttek.

Ezt a tragédiát csak úgy tudta feldolgozni, hogy egyrészt bízhatott a családja támogatásában, másrészt már akkor mellette volt leendő felesége, Mária asszony. 1990-ben házasodtak össze, három leányuk született. A 23 éves Beatrix ma már egy kisfiú, Zsombor édesanyja, a 16 éves Mária szakiskolában tanul Nyíregyházán, az 5 esztendős Kitti pedig óvodás Kálmánházán.

Reszler Jánosné 13 éves kora magas vérnyomással küzd, refruxos, ráadásul a közelmúltban a lába felületes trombózist kapott. Marika és Kitti asztmás, mindketten szednek asztma és allergia ellen gyógyszert. A közelmúltban kaptak egy hidegpárologtatót, ami segíti a légzést, de sokat segítene egy sópárologtató készülék is.

– Az esküvőnk után 17 évig az anyósomnál éltünk, aki sokat segített a két kisebbik gyermek nevelésében, hiszen a a betegeskedő nagy lánnyal, Beatrixszel sokat voltam akkoriban Pesten. Egy szobában laktunk valamennyien, így amikor megüresedett ez a petőfitanyai bérlakás, megigényeltük a kálmánházi önkormányzattól. Bár távolabb kerültünk az óvodától, az iskolától, a munkahelytől, de itt külön szobát kaphatott Marika.

Itt az étkezőben folyamatosan fűtünk, a szobákban lévő cserépkályhákban pedig estére gyújtunk be – magyarázta az édesanya, majd észrevette, hogy megakadt a tekintetem az adventi koszorún, s ezért így folytatta: – Természetesen várjuk mi is a karácsonyt, a lehetőségeinkhez képest készülünk az ünnepre. A bejáraton karácsonyi ajtódísz is van. A nagy lányok tisztában vannak a család anyagi helyzetével, Kittike pedig minden apróságnak tud örülni.

További részletek a Kelet-Magyarország 2013. december 9-i számában








hirdetés