Ünnep lesz Fehérgyarmaton: Zsúfolt ház előtt lép pályára a Fradi és a Kisvárda

A Ferencváros legutóbbi vendégjátéka nagy közönségsikert aratott Fehérgyarmaton
A Ferencváros legutóbbi vendégjátéka nagy közönségsikert aratott Fehérgyarmaton - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Úriember biztosra nem fogad. Márpedig aligha lehet kérdéses, telt ház előtt lép színre a Fradi szombaton – Fehérgyarmaton. No és persze a Kisvárda is színre lép, amely szintén hivatalos a találkozóra.

A Szatmár-Ferencváros lány kézilabda, határon átnyúló utánpótlás, együttműködési megállapodás soros epizódjaként július 23-án, szombaton 16 órától a gyarmati sportcsarnokban vív felkészülési mérkőzést a két élvonalbeli női együttes.
Mint ismert, a fővárosiak két esztendeje már – szintén a közös project részeként – a szabolcsi válogatott ellen játszottak gálameccset ugyanitt. Akkor az augusztusi kánikulában abszolút közönségsikert aratott az FTC vendégszereplése: a sportág ünnepének számító eseményen a csillárokon csak azért nem lógtak az emberek, mert a modern technika világában ez már ismeretlen fogalom. Hasonló légkör garantált ezúttal is. Az Elek Gábor irányította zöld-fehérek teljes csapattal érkeznek, annál is inkább, mivel a meccs után indulnak tovább – Erdélybe, nevezetesen Sepsiszentgyörgybe, ahol edzőtáborban melegítenek a bajnoki rajtra.

Ami pedig a várdaiakat illeti: az immár Kovács Péter vezényelte hölgykoszorú a felkészülés második hetét zárja az összecsapással. Ahogy arról korábban hírt adtunk, a feljutást kiharcoló gárda összetétele jelentősen módosult. A bolgár Ekaterina Dzsukeva, az ukrán válogatott Olena Umanyec, a Békéscsabáról érkezett Szabó Valéria, az eleddig a DVSC II-ben pallérozódott Karacs Jázmin, akárcsak a Nyíradonyból visszatért Smid Eszter is megmutathatja magát – ha a szakmai stáb is úgy akarja. Ez lesz ugyanis a Kovács-gárda első hivatalos mérkőzése a nyári időszakban.

A belépőjegyek többsége elővételben elfogyott, már csupán korlátozott számban kaphatók. A pénztárnyitás 14 órkor lesz a helyszínen, talán addigra marad még néhány tiket…

KM-KT








hirdetés