US Open – Stollár búcsúzott a selejtező második fordulójában

New York – Stollár Fanny két szettben kikapott az orosz Vera Zvonarjovától, így a selejtező második körében búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyétől.

A New York-i torna honlapja szerint a világranglistán 147. helyezett magyar játékos és 134. riválisa az első szettben nagyot küzdött egymással: az orosz játékos – aki pályafutása legjobbjaként 2010 októberében második volt a rangsorban – ugyan már 5:2-re is vezetett, de a 19 éves magyar teniszező egyenlíteni tudott. Stollárnak ezt követően volt labdája a 6:5-ös vezetéshez is, de Zvonarjova ekkor sorozatban hét pontot nyert, és előnyhöz jutott.

A második felvonás már jóval simább volt: az orosz teniszező kétszer is brékelt, és negyedik meccslabdáját értékesítve 1 óra 25 perc alatt továbbjutott.

Ezzel eldőlt, hogy a főtáblán két magyar, Babos Tímea és Fucsovics Márton szerepel egyéniben. Előbbi a 11. helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkina ellen kezd, míg utóbbi a 13-szoros Grand Slam-bajnok szerb Novak Djokoviccsal találkozik a nyitókörben a hétfőn rajtoló tornán.

Stollárnak három mérkőzést kellett volna nyernie a főtáblához.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Vera Zvonarjova (orosz)-Stollár Fanny 7:5, 6:2

– MTI –



Sporthírek






hirdetés