Helyi közélet

2017.01.27. 09:02

Ötvenmilliárd forinttal tartoznak a háztartások

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A magyar lakosság teljes rezsitartozása novemberben 50 milliárd forint körül volt – ez az az összeg, amennyivel a fogyasztók legalább 30 napja adósak. A többség tartósan nem fizet: csak az áram esetében 300 ezres a több mint egy éve tartozók száma. A megyében működő szolgáltatókat arról kérdeztük, mennyi a kintlévőségük, hogy tudják behajtani.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A magyar lakosság teljes rezsitartozása novemberben 50 milliárd forint körül volt – ez az az összeg, amennyivel a fogyasztók legalább 30 napja adósak. A többség tartósan nem fizet: csak az áram esetében 300 ezres a több mint egy éve tartozók száma. A megyében működő szolgáltatókat arról kérdeztük, mennyi a kintlévőségük, hogy tudják behajtani.

Végrehajtás, pótdíj

– A Nyírtávhő Kft. lakossági kintlévősége 372,8 millió forint, mely az előző év hasonló időszakához képest 35 millió forinttal csökkent – tájékoztatott Joó László ügyvezető igazgató, majd így folytatta: – A hátralék csökkentése érdekében részletfizetési kedvezményt nyújtottunk a nehéz anyagi helyzetben lévőknek, a különösen rászorulók – közreműködésünkkel – szociális támogatásban részesülhetnek. Díjbehajtó kollégáink havonta személyesen keresik fel a tartozással rendelkezőket: tájékoztatják őket az egyenlegről, az adósságrendezési lehetőségekről, de a fogyasztó akár akkor és ott, készpénzben is kiegyenlítheti a hátralékát.

Az ügyvezető igazgató arra is kitért, hogy a nem együttműködő adósokkal szemben fizetési meghagyást, majd végrehajtási eljárást kezdeményez a cég. – Letiltást kérünk a munkabérre és az egyéb járandóságra, saját tulajdonú lakás esetén pedig végrehajtási jogot jegyeztetünk be az ingatlanra. A fizetési hajlandóságot nem mutató fogyasztóknál kénytelenek vagyunk felfüggeszteni a használati melegvíz-szolgáltatást. És akik ezek után illegálisan csatlakoznak a hálózatra, vagyis lopják a meleg vizet, a szolgáltatás díján felül 150 ezer forint pótdíjat is kötelesek fizetni – mutatott rá Joó László.

Kikapcsolás lehet a vége

– Csaknem egy év alatt a hátralékos lakossági ügyfeleink száma öt százalékkal nőtt, míg a hátralék összege öt százalékkal csökkent – ez azt jelenti, hogy az átlagos tartozás összege egy-egy fogyasztónál is kevesebb lett, 21 ezer forintról 19-re mérséklődött – mondta lapunknak Egyházi Nikoletta. Az E.ON szóvivőjétől megtudtuk: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 300 ügyfelük van kikapcsolva a szolgáltatásból.

– A lakossági ügyfélkörben hatvan napon túli hátralék esetén a 63. naptól kapcsoljuk ki a szolgáltatást – mondta a szóvivő, a folyamatról pedig kifejtette: a kikapcsolást két írásos felszólítás előzi meg, de azokat az ügyfeleket, akik megadják telefonos elérhetőségüket, telefonon is tájékoztatják a kikapcsolás elkerülésének lehetőségeiről. Az E.ON ebben az évben a hidegre tekintettel két esetben is meghosszabbította a határidőt, amíg fogyasztókat nem kapcsoltak ki a szolgáltatásból.

– Társaságunk a 2016. december 16-ától önként vállalt és közel hat hétig tartó moratóriumát január 25-étől felfüggesztette és a kikapcsolási eljárásokat elindította. Folyamatosan figyeljük az időjárás alakulását, és annak ismeretében dönt társaságunk a kikapcsolás folyamatáról – közölte Egyházi Nikoletta.

A Főgáz Zrt. tavaly jelentős változáson ment keresztül, amellyel párhuzamosan a követelésállománya is átalakult.

– Jelenleg a társaság többmilliárdos kintlévőséget tart nyilván, amelybe beletartoznak 1 napos hátralékban lévő fogyasztók, illetve az olyanok is, akik már nem szerződéses ügyfeleink, de többéves tartozást halmoztak fel. A fogyasztói portfólió átalakulása jelentősen befolyásolta a kintlévőséget, hiszen az E.ON és a Tigáz fogyasztóit hátralék nélkül vette át a társaság, s ennek a körnek a korábbi tartozása még az átadó cégek könyveiben van nyilvántartva.

Miután Szabolcs-Szatmár-Bereg megye korábban a Tigázhoz tartozott és az itt lévő ügyfelek számlázását a Főgáz csak október 1-jétől látja el, a rájuk vonatkozó hátralékról a volt szolgáltató tud információt nyújtani – írta válaszában a társaság, hozzátéve: a Főgáz a hidegre és az ünnepekre való tekintettel több mint háromhetes időszakra önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállalt, ám ennek lejártával most ismét saját hatáskörben dönthet.

KM


Hatalmas összegek

A gázszolgáltatásban tavaly novemberben 77 825-en voltak olyanok, akiket kikapcsoltak, az áramnál ugyanez 21 768, a távhőnél 6442 fogyasztót jelent.

A magyar lakosság rezsitartozása novemberben 50 milliárd forint körül volt. Ez az az összeg, amennyivel a fogyasztók legalább 30 napja tartoznak.

Több százezren vannak azok, akik több mint egy éve görgetik maguk előtt a rezsiadósságot. Csak az áram esetében 300 ezres a több mint egy éve tartozók száma.


Víz: tíz százalék nem fizeti a számláit

– A Nyírségvíz Zrt. határidőn túli követelései – az éves árbevétel arányában – körülbelül négy százalékot tesznek ki, ami 260–280 millió forintot jelent. Ügyfeleink nyolcvan százaléka határidőn belül fizet, tíz százalékuk 30–60 nap alatt teljesít, a fennmaradó tíz százalék nem tud vagy nem hajlandó eleget tenni a kötelezettségének – mondta el érdeklődésünkre a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Könnyű Zsolt kifejtette: kétszer fel kell szólítaniuk a fogyasztót a számla kiegyenlítésére, csak ezután kerülhet sor korlátozásra, kizárásra, fizetési meghagyásra, végrehajtásra. – Ezen esetekben sem a szolgáltatás megszüntetése a cél; tavaly kétezer részletfizetési megállapodást kötöttünk, ebből végül 860-at kellett felmondanunk. Vannak védendő felhasználóink, nekik igazolás ellenében kamat- és költségmentes részletfizetést biztosítunk, ezenkívül létezik önkormányzati támogatás is – részletezte Könnyű Zsolt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában