Uszodában nincs hiány

Az új debreceni városi sportuszoda
Az új debreceni városi sportuszoda

Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíradony – A megye legtöbb uszodája támogatás nélkül
nem tudna létezni, mivel a jegyárak kialakításánál a sportolni vágyók anyagi
lehetőségeit is figyelembe kell venni.

Éves szinten 20 millió forint körül alakul várhatóan a veszteség. Ez abból
adódik, hogy mivel az uszoda alapvetően oktatási intézmények úszásoktatási munkáját
szolgálja, így a jegyárak tekintetében az iskolák anyagi teherviselő képességét
is figyelembe kell venni – emelte ki a sokmilliós nagyságrendű ráfizetés lényegét
Ányos József, a tócóskerti tanuszodát üzemeltető Debreceni Vízmű Rt. vezérigazgatója.

A Margit téri uszoda – amit egyébként egy névadó pályázat eredményeként Tócsának
hívnak, csak ez nem ment át a köztudatba – a téli és tavaszi vakációban végig
zárva van, nyáron pedig két héttel a tanítás befejezése utántól kezdve, szeptemberig.
A szünetekben ugyanis olyan kicsi volt a látogatók száma, hogy ezt az időrendet
kellett kialakítaniuk.

Reggelente kevesebben

BELÉPŐK

Tócsa, a jelenlegi árak (már 20%-os ÁFÁ-val, forint/fő):
Gyerek,diák,nyugdíjasjegy: 265
Felnőtt: 380
10 alkalomra szóló gyerek, diák, nyugdíjas jegy: 2410
10 alkalomra szóló felnőtt jegy: 3340
Amennyiben 10 bérletet vásárolnak, úgy csak 9 árát kell megfizetni.

Tóth Árpád Gimnázium (forint/alkalom):
Felnőtt: 410
Diák: 290
Bérlet (forint/10 alkalom):
Felnőtt: 3600
Diák: 2580

Árpád Uszoda, Hajdúszoboszló (forint):
Teljes árú belépőjegy 500
Kedvezményes belépőjegy (diákok, nyugdíjasok, katonák, 60 év felett magyar
igazolvánnyal rendelkezők részére) 400
7 alkalomra szóló bérlet 3000
7 alkalomra szóló kedvezményes bérlet 2400
14 alkalomra szóló bérlet 5500
14 alkalomra szóló kedvezményes bérlet 4400
30 alkalomra szóló bérlet 10 000
30 alkalomra szóló kedvezményes bérlet 8000

Harangi Imre Rendezvénycsarnok, Nyíradony (forint)
Uszoda Szauna
Gyermek/Nyugdíjas 400 600
Felnőtt 500 600
Kombinált
Gyermek/Nyugdíjas 720
Felnőtt 960

Ányos József leszögezte: a kihasználtsággal nem elégedettek. A tapasztalat
szerint reggelente kevesebben élnek a lehetőséggel. Az intenzívebb használat
délután jellemző, amikor különböző sportegyesületek veszik igénybe a medencét
oktatásra, edzésre, uszópályánként. A vezérigazgató ráadásul azt is elképzelhetőnek
tartotta, hogy az új debreceni létesítmény átadásával egy-két egyesület áthelyezi
a foglalkozásait a Margit tériből a városiba.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium délelőttjei maximálisan kihasználtak az iskola
uszodájában – tudtuk meg Kovács Ákos igazgatótól. Azt is elmondta, hogy este
7 és 9 óra között szintén telt házas a medence a lakossági igények miatt, de
ugyanez reggel már nem ennyire intenzív: olyankor leginkább a triatlonosok mennek
edzeni.

Határokon át

Főként a tanóra keretében végzett úszásoktatás foglalkozásaitól hangos a nyíradonyi
Harangi Imre-rendezvénycsarnok. Tasi Sándor igazgató hangsúlyozta, hogy nemcsak
helybéli diákok veszik igénybe a szolgáltatásaikat, sőt a vendégek 70 százaléka
más településről érkezik, akár a megyehatáron túlról is. Az ötpályás versenymedence
egyébként a tanulókkal egyidőben a civileket is kiszolgálja. S bár már a jövő
nyári programokra le van kötve az uszoda, azt azért Tasi Sándor hozzátette:
önkormányzati támogatás nélkül nem tudnának létezni.

A megyében több helyen adott az úszás lehetősége: így Berettyóújfaluban, Vámospércsen,
Hajdúböszörményben, de kétségkívül talán a legismertebb a szoboszlói Árpád Uszoda.
A nemzetközi szabványoknak megfelelő, versenyek rendezésére kiválóan alkalmas
létesítményt 1992-ben avatták fel. Ott eddzenek a Hajdúszoboszlói Árpád SE növendékei,
valamint a felnőtt és utánpótlás vízilabda csapat pólósai is.

Kihasználtság, veszteség

A Margit téri uszoda hivatalos kapacitása 476 fő naponta, illetve 29 fő egy
órára. A nyitvatartási időre számított maximális kapacitás éves szinten: 112
ezer 288 személy. Ezzel szemben tavaly 43 ezer 672-en látogattak ki mindössze,
azaz a kihasználtság 38,9 százalékos volt. 2006 januárja és szeptembere között
7 millió 780 ezer forint árbevétel keletkezett, a költségek pedig 21 millió
591 ezer forintot emésztettek fel. A Tócsa vesztesége tehát 13 millió 811 ezer
forint.

A nyíradonyi létesítmény működési költsége 6 millió forint havonta, amelynek a
jegybevétel mintegy 50 százalékát fedezi.

Megkérdeztük ezt az arányt a TÁG esetében is, de ott ezt „bonyolult lett volna
kibontani, mert az összeg az iskolai költségvetés része”.

Érdeklődésünkre pedig a szoboszlói Árpád Uszoda gazdasági igazgatója, Kircsi
Lajos azt mondta, hogy az éves üzemeltetési költségük mintegy 55-60 millió forint,
aminek az egyharmadát fedezi a jegy- és árbevétel.

Nyitva: tól-ig

A Tócsa 6 órától este 20 óráig van nyitva. A nagyközönség reggel 6 és 8, valamint
17 és 20 óra között látogathatja. A közbenső időpontban – 8-17 óráig – az iskolák
számára áll rendelkezésre, függetlenül a gyerekek számától. A TÁG-ban hétvégén
is lehet sportolni, szombaton 12 és 16 óra között, vasárnap pedig 9-től 12-ig;
ugyanott hétköznapokon 7-től 21 óráig tart nyitva az uszoda.

Az Árpád nyitvatartása: június 16-tól augusztus 31-ig 9-től 19 óráig, szeptember
1-jétől június 15-éig hétköznapokon 15-től 19-ig, hétvégéken pedig 9-től 19
óráig.

Nyíradonyban (évszaktól függetlenül) minden nap 7-től 22 óráig látogatható
a medencetér.

BGK








hirdetés