Utazás 2006 – közösen

Az Utazás 2006 kiállításon az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság – a jósvafői
önkormányzattal mint társkiállítóval közösen – a „B” pavilon 8/C kiállítói helyén
jelenik meg.

Mint az elmúlt kilenc esztendőben, úgy ebben az évben is erre az alkalomra
készült el az ANP Turisztikai Programajánlója. E kiadvány a térség aktuális
program-, szállás- és étkezési lehetőségeit, valamint a könnyebb tájékozódást
segítő praktikus információkat gyűjti össze a látogatók számára. Idén sem maradhatnak
el természetesen az „Aggteleki – Jósvafői Hagyományőrző és Művészeti Napok”
egyre nagyobb népszerűségnek örvendő programjai.

A népi hagyományokat felelevenítő farsangi, húsvéti, szüreti rendezvények,
a komoly-, illetve könnyűzenei koncertek a Baradla-barlang Hangversenytermében
egyre több látogatót vonzanak térségünkbe. Az éves rendezvénysorozat kiemelkedő
eseménye a július 21 – 30. között megrendezésre kerülő – a IX. Aggteleki és
a XIV. Jósvafői Falunapokat, Gömörszőlős, Hídvégardó, Perkupa és Trizs települések
terméknapjait, valamint Tornakápolna, ill. a határon túli Betlér, Gömörhorka,
Krasznahorka, Rozsnyó és Várhosszúrét programjait magába foglaló – VI. Gömör-Tornai
Fesztivál.

A 10 napos rendezvény során 12 településen több mint 100 programból válogathatnak
az érdeklődők. A térségben a programkínálat mellett különböző kategóriájú szállás-
és étkezési lehetőségek várják a látogatókat!

B. Gy.








hirdetés