Utcai-, udvar- avagy grundkosárlabda – Két pályát is birtokba vehettek az eötvösös kosarasok

Két pályát is birtokba vehettek az eötvösös kosarasok
Két pályát is birtokba vehettek az eötvösös kosarasok - © Fotó: Bodnár Tibor
Nyíregyháza – Két felújított szabadtéri pályával gazdagodott a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium eddig is egyik fellegvára volt a sportágnak, és a kötődés tovább erősödött azáltal, hogy a létesítmény udvarán átadták a társasági nyereségadós beruházásból megvalósult utcai kosárlabda-pályát.

Ahol meghonosodhat a streetball, vagy ahogy dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora fogalmazott az ünnepélyes avatón, a grundkosárlabda. Annak idején a futballban voltak divatosak a grundok, mostantól az Eötvös-iskolában művelhetik a kosárlabda utcai, pontosabban udvari változatát négy palánkra, kultúrált körülmények között, gumiborításon.

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub (amely utánpótlásának bázisát adja az Eötvös-iskola) nevében Makrai László jelentette be, hogy a kettő közül közül az egyik vereny-, a másik edzőpálya. A szalagot dr. Onder Csaba és dr. Komáromi István, az iskola igazgatója vágta át, az avatóünnepségen Sitku Ernő, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja és Balogh Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kosárlabda-szövetség elnöke is üdvözölte a kezdeményezést. Mindketten kiemelték, hogy ezek a pályák az egyre inkább előretörő, olimpiai sportágként is szóba jöhető B33 helyi bázisa is lehet.








hirdetés