Ütőképes Sényőre készülhetnek az ellenfelek

Balog Vilmos (feketében) átadta a sényőieknek az ökölvívó mentalitást
Balog Vilmos (feketében) átadta a sényőieknek az ökölvívó mentalitást - © Fotó: Dodó Ferenc
Sényő – A focisták olimpikon ökölvívóval fejlesztik az állóképességüket.

A Sényő-Carnifex javában készül az NB III. tavaszi rajtjára, a fiúk azonban nemcsak a futballpályán róják a köröket, hanem más sportág edzésébe is belekóstolhatnak.

Újítottak a munkán

– Nyolc napon keresztül dél­előtt és délután is edzünk – mondta Fiumei Viktor, a csapat edzője. – Megpróbáljuk kicsit színesíteni a programot, hogy kirángassuk a játékosok a megszokott tréningekből, a kinti hidegből, a futásokból, ezért beiktattunk ezen a két héten kedden és csütörtökön bokszedzést. A mai futballban mindenki próbál valami újat belevinni a munkába, ehhez szeretnénk mi is alkalmazkodni.

– Az állóképességet fejlesztjük, crossfit-, és erősítő edzéseket végzünk Balog Vilmos korábbi ökölvívóval – folytatta Fiumei Viktor, aki maga is végrehajtotta az embert próbáló gyakorlatokat. – Vili sokszoros magyar bajnok, 2004-ben az olimpián is szerepelt, a neve tehát elég jól cseng, ő tartja nekünk ezeket a foglalkozásokat. A fiúk élvezik, nekik is jó egy kis változatosság, bár néhányan megjegyezték, inkább futnának, olyan kemény az edzés. Minden szempontból teljesen más izomcsoportokat mozgat meg az ilyenfajta tréning.

Mérkőzésen is gyakorolnak

A sényői focisták persze nem készülnek ökölvívónak, a labdarúgóedzéseket Kemecsén végzik, szombaton pedig a REAC-hoz utaznak felkészülési mérkőzésre. A harcosság mindenesetre jól fog jönni tavasszal is, a Sényő-Carnifexet alighanem mindenki komolyan veszi már a bajnokságban.

– MK –








hirdetés