Utolért idő

Utolért idő
© Illusztráció: Getty Images
Nem túlzok, ha azt mondom, életemben nem futottam annyit, mint az iskoláséveim alatt. Na nem azért, mert annyira sportszerető fiatal, avagy a reggeli kocogás megálljt nem ismerő szerelmese voltam, hanem, mert bármily közel is laktunk az általános, közép- és főiskolához, a két pont közti távolság megtételére valahogyan sosem hagytam elég (sétáló)időt magamnak. Palicz István írása.


Hiába sprinteltem otthonról a meséből ismert gyalogkakukkot és prérifarkast megszégyenítő gyorsasággal, kisebb késések azért így is előfordultak, amit persze nem néztek jó szemmel, sőt beírással „jutalmaztak” a nemzet (hozzám képest) korán kelő napszámosai. Jól tették, mondtam és mondom ezt sok év után, értve a büntetés mögött megbújó pedagógiai, nevelési célt. Idővel sikerült eljutnom odáig, hogy – ha az utolsó percben is –, de már időben megérkezem a különféle rendezvényekre, találkozókra.

Öregkoromra bizonyára ezt a teljesítményt is sikerül majd überelnem, és előbb a helyszínen leszek, mint a többi résztvevő. Egy eseményen biztosan, ahová már nem futva, hanem fekve érkezem…

Palicz István








hirdetés